A melegétel-kiszállítás mellett új, élelmiszerrel és szállítással kapcsolatos területeken is hódít a Wolt. A járványhelyzetben tapasztalt trendekről és a közeljövő terveiről Tajta Ákos ügyvezetővel beszélgettünk.
Tavaly tavasszal interjúztunk utoljára, az elmúlt másfél év sok változást hozott a világban a járványhelyzet hullámzásával összefüggésben. Az első esemény a tavaly nyári óvatos nyitás volt, majd jött a második, harmadik hullám: ezek hogyan érintettek titeket?
Nyáron természetszerűleg csökken a forgalmunk, ez a szezonalitással együtt jár a kiszállításban. Nem tapasztaltuk, hogy százalékosan nagyobb lett volna a csökkenés, mint a korábbi években. Augusztusban már érzékeltük is növekedést, pedig akkor még lehetett utazni és az éttermek is nyitva tarthattak, aztán ősszel a bezárásokkal erősödött a forgalomnövekedés. Nem volt akkora ugrás, mint tavasszal, de a kiszállítás egy folyamatosan növekvő trend, ezt azóta is tapasztaljuk az idei újranyitás ellenére is. A szállítási volumenünk az újabb enyhítések ellenére sem esett be.
Amikor legutóbb beszéltünk, négy városban voltatok jelen. Most mekkora területet fed le a Wolt?
Már 16 városban működik a Wolt, ezek között sok a Pest megyei helyszín. Budapest, Budaörs, Debrecen, Dunaújváros, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Szentendre, Szolnok, Szombathely, Székesfehérvár, Veszprém és Érd/Diósd területét fedjük le.
Nyugat-európai példákból azt látjuk, hogy a kiszállításé a jövő, ott ez egy gyorsan növekvő trend. A magyar piac mekkora lemaradással követi ezt, mire számítotok a közeljövőben?
Pár év késésben van a régió Nyugat-Európához és főleg Amerikához képest, ahol még elterjedtebb az e-kereskedelem és a kiszállítás. Azt látjuk, hogy tavaly tavasszal hirtelen több évnyi lemaradást hoztunk be, olyanok is kipróbálták, megszokták, megkedvelték az ételrendelést, akik korábban soha nem vásároltak online. Megtapasztalhatták, hogy az ételrendelés jól működik, minőségi szolgáltatók is vannak a piacon. Igaz, hogy egyik napról a másikra kényszerítette rá őket az élet erre a megoldásra, de ők ezután is a vevőink maradnak, hiszen a járványhelyzet pozitív hozadékaként a rendelés már az életük részévé vált. Biztos, hogy a magyar kiszállítói szektornak még van hova fejlődnie, de akkora benne a potenciál, hogy mi is szeretnénk vele fejlődni és a sikertörténet részesei lenni.
Melyek voltak az elmúlt időszak slágertermékei a melegétel területén?
Érdekességként a vendéglátóegységek kinyitása előtt a sör, bor kategória nagyot ment, azóta pedig visszaesett. Ezen felül viszont a megszokott kép rajzolódott ki: a legnépszerűbb a pizza, a hamburger, a magyaros ételek. Előtérbe került az ázsiai konyha is, sok új ázsiai étterem került a kínálatunkba minden ázsiai régióból.
Mostanában milyen irányban terjeszkedtek akár étteremtípusok, akár ízvilágok, akár lefedettség tekintetében?
Mostanában területileg terjeszkedünk: a célunk, hogy a budapesti külkerületekben és vidéken, ahol kevesebb az étterem és kevésbé színes a kínálat szintén találjunk minél több olyan helyet, ami az ott élők kedvence. Ha valaki jól főz, szeretik a környéken, akkor a mi portfóliónkban is helye van, hiszen sokakat megszólíthatunk vele. A sales csapatunk proaktívan is felkutatja ezeket a helyeket, illetve a jelentkezéseket is várjuk.
Sokat lehetett hallani arról, hogy rengetegen amiatt álltak futárnak, mert elvesztették a munkájukat. Ez a trend a járványhelyzet enyhülésével hogyan alakul, tapasztaltok visszaszivárgást más szektorokba?
Tavaly tavasszal valóban nagyon sokan jelentkeztek futárnak. Most pedig a vendéglátás más szegmenseiből is hallom, hogy nehéz embert találniuk, hiszen aki egy évig máshol dolgozott és talált egy jobb opciót a maga számára, az lehet, hogy már nem szívesen megy vissza vendéglátózni. Tehát nem csak nálunk alacsonyabb a jelentkezők száma, hanem más vendéglátós pozíciókra is. Ősszel majd kiderül, hogy ez mennyire állandó, hiszen akkor ismét több futárra lesz szükségünk a szezonalitáshoz illeszkedve. Egyelőre tudjuk tartani a lépést.
Ha már szóba került az ősz: a hírek szerint ekkorra tervezitek egy új szolgáltatás, a Wolt Market bevezetését. Bemutatnád, hogy ez mit takar?
Mini raktárakat létesítünk Budapesten és később vidéki városokban is, ahol a mi operációnk kezeli a termékek raktárkészletét, beszerzését, marketingjét és árazását. Ezek lesznek a Wolt Market boltok, ahonnan rendelni lehet. Először élelmiszer kategóriában indulunk, de később bővülni is szeretnénk. A tervek szerint szeptember-októberben startolhatnak a lokációk.
Többen nyitottak ebbe az irányba az elmúlt időszakban. Ti mivel tudtok kitűnni a versenytársak közül?
A legnagyobb előnyünk, hogy gyorsak vagyunk. Ez nem csak abból áll, hogy a futárlogisztikánk optimalizálva van, hanem a csomagok összekészítését is érinti. Ezért a partnereink felé is elvárás a gyorsaság. A működésüket próbáljuk még könnyebbé tenni a dedikált raktárak és munkatársak alkalmazásával. Ezen kívül akár egy különlegesebb szortimenttel, akár akciókkal, kiemelt ajánlatokkal igyekszünk majd vonzóvá tenni a felhasználóknak a szolgáltatást az elvárásaiktól függően – továbbra is várjuk a partnerek csatlakozását. Azt gondolom, hogy ez egy akkora piac itthon, hogy megtalálhatjuk a helyünket benne, a melegétel területén pedig már bizonyítottuk, hogy milyen minőségű szolgáltatást tudunk nyújtani.
Milyen más tervekkel készültök a közeljövőben?
Mint említettem, várjuk új Wolt Market beszállítók és új éttermi partnerek jelentkezését. Továbbá van egy olyan szolgáltatásunk, hogy online boltok kínálatának kiszállítását vállaljuk gyors határidővel. Ma ezt a legtöbben futárcégek vagy a posta bevonásával végzik 1-5 vagy akár még több napon belül. A megoldásunk, hogy ezekbe az online felületekbe integrálhatják a webshopok a mi logisztikánkat a jelenleg elérhető opciók mellé, így a Wolt futárai 30 percen belül képesek kiszállítani a terméket. A Wolt logisztikai rendszere sok mindenre alkalmas, így a célunk az, hogy minél jobban kiaknázzuk a benne rejlő lehetőségeket, minél több szállítással kapcsolatos feladat végrehajtását vállaljuk. A legnagyobb előnyünk ezen a téren pedig az azonnaliság, de más megoldásaink is vannak. Nálunk például nem kell időablakot foglalni, majd órákon át várni a futárt otthon, hanem egzakt időpontra lehet rendelni, a futár pedig pontosan a megbeszélt időben lesz ott.
Szólj hozzá!