Természetessé vált a házhoz szállítás – NetPincér interjú a második hullámban

Tavasszal, a koronavírus-járvány első hulláma idején már interjúztunk az egyik legnagyobb hazai ételrendelési vállalat, a NetPincér képviselőivel, most az azóta eltelt időszak tapasztalatairól és az újdonságaikról beszélgettünk.

Melyek az elmúlt 9 hónap legfontosabb tapasztalatai számotokra? Hogyan alkalmazkodtok az újabb és újabb kihívásokhoz?

A NetPincérnél mindvégig azt tartottuk szem előtt, hogy amennyire tudjuk, segítsük partnereink és futárpartnereink munkáját, illetve gördülékenyen szolgáljuk ki a folyamatosan növekvő megrendelői bázisunkat. Tavasszal hirtelen és gyorsan kellett átállnunk egy teljesen új működésre, illetve olyan intézkedéseket kellett hoznunk, hogy biztonságos és megbízható szolgáltatást nyújthassunk ilyen körülmények között is. Az első hullámot gyorsan és profin reagálta le a csapat, azóta pedig még többet tanultunk és még jobban felkészültünk a hasonló helyzetek kezelésére. A második hullámban már az első hullám tapasztalatai segítenek. Tavasszal olyan változtatásokat vezettünk be, amelyek most is támogatják a munkánkat, így a novemberben életbe lépett új korlátozásokra már felkészülten, szinte perceken belül tudtunk reagálni és ez a jövőben sem lesz másképp.

Az elmúlt időszakban új szolgáltatások és funkciók fejlesztésével is tudtunk haladni. Például megújítottuk az egész NetPincér platformot mind weben, mobilweben és appon is, illetve elindult a saját élelmiszerüzlet-hálózatunk, a NetPincér market is. Az a célunk, hogy ne csak ellássuk a feladatunkat, hanem proaktívan olyan kényelmi és innovatív szolgáltatásokat honosítsunk meg, amik egyedülállóak itthon.

A jelenlegi helyzetben is a partnereink életben maradása a legfontosabb, ezért több intézkedést hoztunk már a járvány első hullámában, amik azóta is elérhetőek. Azok, akik likviditási gondokkal küzdenek, ideiglenesen átállhatnak a heti elszámolásra. Illetve felgyorsítottuk az új partnerek csatlakozási folyamatát, így a jelentkezéstől számítva akár már 3 napon belül lehetséges a kiszállítás beindítása. Áprilisban, megkönnyítve a kisebb NetPincér GO éttermek helyzetét, a cég állta a szállítási költségüket, ezzel 28 városban, több száz étteremben volt díjmentes a házhoz szállítás egy hónapon keresztül.

Bemutatnátok az aktuális újításaitokat?

November 26-tól január 6-ig elengedtük a jutalékot az elviteles rendelések esetében. Emellett elindítottuk a „Segítsd a NetPincér Partnereket!” kampányt, amelynek keretében a NetPincér több, mint egymilliós megrendelői bázisának tagjai összesen 25 millió forint keretösszegben lehetőséget kaptak fejenként egy-egy „VELETEKVAGYUNK” kuponkód egyszeri felhasználására. Ebből 500 forint pénzbeli támogatást az a NetPincér Partner kapott, ahol a felhasználó leadta rendelését, másik 500 forint kedvezményben pedig a megrendelő részesült. Ezáltal nem csak rendelésre ösztönöztük a felhasználóinkat, de közvetlen pénzügyi támogatásban is részesítettük partnereinket. Emellett decemberben egy, több nagy partnert összefogó, általunk finanszírozott ingyenes kiszállítás kampányt is indítottunk, amely mind rendelőink, mind partnereink javát is szolgálta.

A partnereink mellett a megrendelőikre is odafigyelünk. Már tavasszal sok biztonsági intézkedést tettünk a NetPincér mindennapok részévé, amelyek a rendelők, futárpartnerek és az éttermi dolgozók érdekeit szolgálják (pl. érintkezésmentes kiszállítás, online futárborravaló). Azon dolgozunk, hogy attraktív ajánlatokkal tudjuk meglepni rendelőinket, pl. ingyenes kiszállítás, kuponok, kedvezmények. Innovatív módon jutalmazzuk hűséges rendelőinket is. A NetPincér ajánlói programunk keretében az ajánló és az újonnan regisztrált személy is kedvezményben részesül az első rendelést követően. Az augusztusban bevezetett új platformunknak köszönhetően egy új hűségprogramot is elindítottunk: játékos megoldásokon keresztül gyűjthetnek megrendelőink jelvényeket és pontokat, így pedig kuponokhoz juthatnak.

Milyen home office-ra optimalizált szolgáltatásokat vezettetek be? Hogyan tudtok alkalmazkodni a megváltozott fogyasztói szokásokhoz?

Augusztus végén élesítettük az új platformunkat, amelyen elérhetőek az alábbi szolgáltatások, melyek a home office-ban dolgozókat segítik:

  • a digitális borravaló adása,
  • élelmiszerüzletekre is szűrhetnek,
  • gyorsabbá tettük az információáramlást a vásárlók felé rendeléseik státuszával kapcsolatban sms és push notification használatával,
  • a vállalkozások utólagos havi elszámolással transzparensen, céges keretek között tehetik elérhetővé akár home office-ban dolgozó munkatársaik számára is az ételrendelés lehetőségét,
  • a kiszállítás mellett már elvitelre is lehet rendelni tőlünk,
  • illetve elérhetővé vált az Apple Pay fizetési mód.

Nemrég elindítottuk dinamikus kiszállítási modellünket legtöbb NetPincér GO városunk esetében, amely lehetőséget ad arra, hogy a távolság alapján határozzuk meg a szállítási díjat, így aki közelre rendel, olcsóbban tudja kérni a házhoz szállítást, viszont arányosan növelt szállítási díj mellett az eddigi rendelési körön kívülre is elérhetővé válik a szolgáltatás.

Változott az éttermek stratégiája, hozzáállása, viselkedése a második hullámban?

Összességében azt látjuk, hogy partnereink az aktuális fogyasztói igényekhez igazítják szolgáltatását és kínálatukat. Március óta folyamatosan szélesedett a NetPincér partnerek száma, őszig összesen több, mint 1500 partner jelezte felénk csatlakozási szándékát, és legtöbbjük azóta is aktív az oldalon. Azt tapasztaljuk, hogy ami eredetileg a vészhelyzet elhárítására szolgált, az mára a szolgáltatásuk egyik alappillérévé vált és már természetes számukra, hogy házhoz is szállítanak.

Persze vannak olyanok, akik a második hullám időszakában csatlakoztak. Az első hullámhoz hasonlóan novemberben is percről percre láttuk, ahogyan a fogyasztók reagálnak a szigorításokra. Már a korlátozások bejelentésének napján megugrott a csatlakozni kívánó éttermek és üzletek száma és azóta is érkeznek a megkeresések éttermektől és üzletektől egyaránt. A második hullámban eddig több, mint 300 új partner jelezte csatlakozási szándékát a NetPincérhez.

Melyek most a legnépszerűbb házhoz rendelt ételek? Van-e ebben változás az elmúlt időszak óta?

Alapvetően nem sokat változott a magyarok ízlése a választott ételek tekintetében. Ezek voltak a legnépszerűbb házhoz rendelt ételeket 2020-ban:

  1. Különböző burgerek, lehet sajt/ bacon/ csirke
  2. Ehhez kapcsolódik a magas sültkrumpli- és ehhez dukáló szószfogyasztás (ketchup, majonéz, fokhagymás és barbecue szósz)
  3. Gyros
  4. Hawaii pizza, ami régebben volt a csúcson is
  5. Ezután desszerteket találunk: piték,
  6. somlói
  7. és palacsinta.

Rendeltek-e cateringet karácsonyra a cégek / magánszemélyek?

2020-ban sok cég kedveskedett karácsonykor munkavállalóiknak NetPincér kuponnal. Sok millió forint értékben rendeltek tőlünk karácsonyi étkeztetés céljából kuponokat a vállalatok. Örülünk, hogy ezzel a lehetőséggel is tudtuk segíteni a home office-ban dolgozó cégek közös karácsonyi eseményeit. Mi magunk is így karácsonyoztunk a NetPincérnél.

Itt látható a megvásárolt kuponok aránya iparági megoszlás alapján:

Milyen víziótok van a magyar ételkiszállítás területén?

A mi víziónk, hogy minden olyan dolgot – legyen az étel, élelmiszer vagy egyéb – kiszállítsunk, amire a megrendelőknek rövid időn belül szükségük lehet. Ennek keretében indítottuk el decemberben a NetPincér Market szolgáltatásunkat, amely a NetPincér saját online üzlete. Forradalmasítja a bevásárlást, hiszen akár 30 percen belül házhoz rendelhetnek a megrendelőink alapvető élelmiszereket és háztartási cikkeket. Nincs többé szükség előzetes időpontsáv-foglalásra és az otthoni várakozást is megspórolhatjuk magunknak. A cég a beszerzéstől a házhoz szállításig kontrollálja a termékek útját: az árut közvetlenül a beszállítóktól vásárolják meg, a NetPincér maga raktározza és a saját üzleteiből kézbesíti a megrendelőknek.

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!