Az elhúzódó, több hullámban érkező koronavírus-járvány hosszútávon is átírta a fogyasztói szokásokat és számos ágazat működését. Mára beépültek a mindennapokba az új szokások: aki csak tudott, alkalmazkodott az új előírásokhoz, szabályokhoz, körülményekhez. Márciusban sok étterem és vendéglő kényszerből ugrott bele az elvitel és a házhoz szállítás bevezetésébe, néhány hónappal később viszont már egyértelművé vált: van igény ezekre a megoldásokra, az emberek többet és szívesen rendelnek online gyakorlatilag bármit, ez alól pedig az étel sem kivétel. Cikkünkben azt járjuk körül, miért elengedhetetlen az elvitel / házhozszállítás 2021-ben is?
Miközben a tömeges oltások elindulására várunk, a kulcsszó továbbra is a biztonság, így a vendéglátóhelyek most is csak elvitelre és házhoz szállításra szolgálhatják ki a vendégeket. Így bonyolódott a karácsonyi és szilveszteri időszak is: a nyitva tartó éttermektől idén a megszokottnál többen rendeltek házhoz, a tapasztalatok szerint olyanok is, akik általában otthon főznek az ünnepek alatt. A céges rendezvényeket is sok helyen online, külön-külön házhoz rendelt vacsorával tartották meg. Gyökeres változás pedig a következő hónapokban sem várható az éttermek működésében, így érdemes tovább tökéletesíteni az alapanyagokat, az ételkészítési módszereket, a rendelési felületeket vagy a kiszállítás módját! Mindezt mi is segítjük – hasznos és aktuális információkért, tippekért kövess minket továbbra is!
Ráadásul az elmúlt bő fél év tapasztalatai azt mutatják, hogy az elvitel és a házhozszállítás a járványtól függetlenül is a része kell, hogy maradjon a vendéglátóiparnak. Emellett természetesen a teljes átoltottságra is sokat kell még várnunk – amíg ez meg nem történik, addig várhatóan sokan elkerülik a zsúfolt, zárt helyeket, így az éttermeket még akkor is, ha a hatósági szabályozás újra lehetővé tenné a nyitást. A tartós home office megoldások és a rendelés élmény kényelme is amellett szól, hogy a jövő az eddig ismertnél nagyobb mértékben a távétkeztetésé – miközben mindenki abban reménykedik, hogy előbb-utóbb ismét lehetőség lesz a személyes találkozásokra, az éttermi élmény átélésére is. Egyre terjed az affordable luxury, azaz a megfizethető luxus életszemlélete is: az emberek szívesen szakadnak ki a mindennapokból egy kis különlegességgel. Az otthon elkészíthető, hétköznapi ételek helyett olykor jól esik egy igazi ínyencséget rendelni, amit mégis megengedhetünk magunknak – érdemes tehát ilyen fogásokat, például burgonyagratint is tartani az étlapon!
Az ételkiszállításnak számtalan pozitív oldala van. A járvány vonatkozásában elsősorban a biztonság motiválta a vásárlókat, hiszen az érintésmentes, automatizált megoldásoknak köszönhetően kockázat nélkül juthattak hozzá a rendelésükhöz. Az emberek az otthon töltött napok alatt sem szívesen mondtak le a kedvenc fogásaikról, ami változatosságot vihetett az otthoni főzésbe, miközben az éttermi élményt is rekonstruálhatták. A kényszerhelyzet ráadásul olyan fejlesztéseket vezetett be, amelyek tartós megoldásnak bizonyulhattak: mind a futárok oldaláról, mind konyhatechnikailag maximálisan igazodtak a vásárlók igényeihez, amelyek nemcsak az étel, hanem a szolgáltatás minőségét is javították.
Az Aviko egy teljes termékcsaládot állított a kiszállítás szolgálatába, amely köré komplex koncepciót is épített. A Super Crunch hasábburgonyák remekül ellenállnak az időnek, megőrzik ropogósságukat, az étvágyfalatkák pedig új étkezési alkalmakat is teremthetnek a vásárlók számára – hiszen már korántsem csak ebédet vagy vacsorát rendelnek házhoz a vásárlók. Az új koncepció kitér az optimális elkészítési módokra, a csomagolásra, inspirációt ad a lehetséges variációkhoz és egy teljesen új fogást, a kiszállításra termett mash bowl-t is behozta a köztudatba. Megoldásainkat folyamatosan mutatjuk be a blogon és a weboldalon egyaránt! Ezzel kívánjuk támogatni az ágazat a fejlődését és a legújabb trendek beépítését a gyakorlatba. Légy részese a sikertörténetnek!
Szólj hozzá!