Új cikkünkben a szegedi Garden Bistro, a jósvafői Tengerszem Hotel és Étterem, az edelényi Templomkerti Kisvendéglő és a budapesti Chili Dog Amerikai Étterem tapasztalatait gyűjtöttük össze. A négy éttermet arról kérdeztük, hogyan vészelték át a járványos időszakot, átálltak-e a kiszállításra, mikor nyitottak újra és mit várnak az idei szezontól.
Ahogy az összes hazai étteremnek, az általunk megkérdezetteknek is be kellett zárnia március közepén, majd a kiszállításra koncentráltak. A fast fooddal foglalkozó Garden Bistróban aggregátoroldalak segítsége nélkül, maguk szervezték meg a kiszállítást, miközben árcsökkentést hajtottak végre, a változtatások pedig kifizetődtek, az operatív költségeket már két hét után fedezni tudták. A 25 éve működő, házias ízekre és pizzára specializálódott Templomkerti Kisvendéglőben sem foglalkoztak korábban kiszállítással, de első héten beruháztak egy kiszállító autóra, és ezzel vitték házhoz a napi menüt és az á la carte fogásokat az otthon maradt családoknak és az önkormányzati dolgozóknak. A kezdeti 60%-os visszaesés után a megszokott forgalom 70-80%-ára sikerült feltornázni a működést és tíz dolgozójukat is meg tudták tartani. A Chili Dognál korábban is volt lehetőség a házhoz szállításra, de a helyben fogyasztásra fókuszáltak, ez csak a forgalom 10%-át tette ki – most viszont átszervezték a tevékenységüket, így sikerült mindenkit megtartaniuk, és 50-60%-os hatékonysággal működtek, két héten belül stabilizálódtak.
Ahogy az első járványról szóló hírek idején még többen abban bíztak, hogy nem ér el ide a válság, a vidéki újranyitás lehetősége is hirtelen jött. A megkérdezettek amint lehetett, újranyitottak, miközben a kiszállítást sem merték elengedni, hiszen mint a Templomkerti Kisvendéglőben mondják, a válság alatt kiderült, hogy nem feltétlenül „szükséges rossz”. A június végén újranyitó, a tájegység ételeit felvonultató, helyi forrásokból dolgozó Tengerszem Hotel és Étteremben már érzik is a belföldi turizmus felfutását – míg júniusban még kivártak az emberek és nem érkeztek foglalások, július-augusztusra beindult a szezon, most már nyár végéig tele vannak. Számukra az Aggteleki cseppkő- barlang közelsége kulcsfontosságú, ezért rengeteget számított, amikor az újranyitott.
A Garden Bistro is úgy látja, hogy a vendégek alig várták, hogy visszatérhessenek – a fiatal törzsközönségüket kevésbé érintette a válság, ezért ha növekedésre nem is számítanak, a stabil működés biztosított. Ami negatívan érinti őket, hogy a nyári fesztiválok elmaradnak, illetve augusztus végére koncentrálódnak – így pedig a turisták is elmaradoznak Szegedről. Edelénybe viszont már elindultak a turistacsoportok a kastély miatt, bár a gyakori vendégnek számító nyugdíjascsoportok még nem tértek vissza. A Templomkerti Kisvendéglőben már a családi rendezvények is beindultak és Szlovákiából is vannak visszatérő vendégeik. Mára már a Chili Dogban is 50-50% a helyben fogyasztás és a kiszállítás aránya, az elsősorban a kerületi lakosokra támaszkodó hely tulajdonosa pedig még jobb szezonra számít a tavalyinál. S bár a következő hónapok továbbra is tele vannak bizonytalansággal, az éttermek már tapasztaltabban, felkészültebben nézhetnek szembe velük.
Szólj hozzá!