Napjainkban nagyon divatossá és népszerűvé váltak a különböző csatornák főzőműsorai, így a hétköznapi emberekhez is eljutnak a gasztronómiában alkalmazott új és újabb trendek. Régen is nagyon aktívak voltunk szakácsversenyeken, szakácsolimpiákon, és jó eredményeket értünk el, azonban nem volt ennyire a rivaldafényben a konyhaművészet Magyarországon, mint mostanában. Sokunk számára ismerős lehet a Bocuse d’Or, a séfversenyek közül is a leghíresebb, amelynek előkészületeit, eseményeit folyamatosan halljuk, olvassuk a médiából vagy viszontlátjuk a plakátokon.
Ezekről a megmérettetésekről beszélgettünk Pap Márkkal, aki versenyzőként és zsűritagként is kivette részét a szakmai versenyekből. Legutóbb 2017-ben indult a világhírű francia séf nevével fémjelzett Olivier Rollinger szakácsversenyen, ahol éppen, hogy lemaradt a dobogóról. A versenyt a fenntarthatóság népszerűsítésének szelleme keltette életre még 2012-ben. Ennek értelmében a versenyzőknek fenntartható termelésből származó halakkal vagy más tengeri élőlényekkel kell előrukkolniuk évről évre, ami, lássuk be, nem is olyan egyszerű feladat. Márk a versenyzés alatt szerzett tapasztalatok birtokában elmesélte, hogy hatalmas energiát és időt kell befektetnie egy-egy ilyen résztvevőnek az előkészületi fázisban.
“Az igazi munka nem is maga a verseny, hanem a felkészülés.” – mondja. “Ebből tanulhatunk ugyanis a legtöbbet, a verseny már csupán a végjáték, a főműsor, ahova felkészülten érkezünk. Hasonló ez, mint a színészeknél… ők is a próbák során tanulnak rengeteget. Az Olivier Rollinger szakácsversenyt két korosztályban is meghirdetik minden évben, van egy felnőtt és egy fiatal korosztály. A 2019-es évben az Olivier Rollinger kelet-európiai szekciójának döntőjét a Budapesti Gazdasági Egyetemen rendezték meg, ráadásul a fiatal korosztály mezőnyében egy magyar versenyző diadalmaskodott és lett első helyezett.
“Óriási dolognak tartom ezt az eredményt és tessék, itt a példa, hogy működik! Jó látni a fiatalabbakon, hogy mennyire nagy bennük az akarás és nem mellesleg, hogy mindezt szeretik csinálni.” Fontos, hogy egy szakácsnak a saját mivolta ne csupán a karrierjének egy részét jelentse. A nagy betűs szakács egy életforma: ehhez hozzátartozik, hogy a munkából hazatérve sincs vége tevékenységének, ő otthon is szakács, folyamatosan fejlődni akar, képezi önmagát, szívből főz, folyamatosan foglalkoztatja a gasztronómia minden szeglete és a főzés tudománya. Itt jön képbe a zsűrizés, hiszen rengeteg szempont figyelembe vétele mellett az is egy a sok közül, hogy a résztvevőn látszódjon a gasztronómia iránti elköteleződése. Aki kicsit is benne van a vendéglátásban, az bizony sokat hallhatja, hogy mennyire szakképzetlenek a magyar szakácsok, milyen rossz lábakon áll a szakma, hiányzik a motiváltság, nincsenek jó szakembereink, és ha vannak, kimennek dolgozni külföldre. “Nagyon jó ellenpéldája volt ennek a Wordskills/ Euroskills verseny, ahol zsűritagként rengeteg pozitív élménnyel gazdagodtam.
”A verseny résztvevői az ország számos pontjáról érkeztek, hogy összemérjék szakmai tudásukat. Tizenkét versenyző vett részt a versenyen, akik szakács végzettséggel rendelkeznek vagy még csak folyamatban vannak hasonló tanulmányaik. A trendeket követve a verseny feladatai között szerepelt egy vegán meleg előétel, egy halas főétel, valamint egy tányérdesszert megalkotása. “Sok fiatal jól szuperál, ha a modern konyhai technológiákról van szó, mert esetleg szerencséjük volt nevesebb étteremnél mindezt ellesni. Viszont az, ami igazán fontos, az alapok, azok gyakran hiányosak vagy egyáltalán nincsenek meg! A versenyeken zsűritagként fantasztikusan jó volt látni a nagyon fiatal tehetségeket és a frissen végzett szakácsokat, milyen alázatosan és szorgalmasan dolgoznak a konyhában.”
A korábban már említett életforma az, hogy már ilyen fiatalon felébred a szakács öntudat az egy nagyon jó irány kezdete. Bizakodóak lehetünk látva a versenyeken elért eredményeket és a főzés tudományához való hozzáállást. “Remélek egy kis pozitív lecsapódást a divatfőzéstől, akár a szakács műsorok hatására is, hogy ettől talán többen kedvet kapnak a főzéshez, a szakmához és komolyabban is belevetik magukat ebbe a csodás világba, nem csak hobbi szinten.”
Szólj hozzá!