Ünnepi terítés, különleges tálalások, dekoráció – az étel mellett legalább ilyen fontos kérdés az is, miként készítsük elő az ünnepi asztalt, illetve milyen díszítéssel varázsoljuk még hangulatosabbá magát az éttermet. Tekintsd át velünk a különböző karácsonyi stílusokat – a stílusokhoz pedig egy-egy hozzá illő köretet is ajánlunk!
Az asztali dekoráció szerepe minden esetben fontos, hiszen számít, milyen hangulatban költik el a vendégek az ebédjüket vagy vacsorájukat nálunk. Karácsonykor azonban érdemes a szokottnál is több figyelmet fordítanunk a megjelenésre. De hogyan fogjunk hozzá?
A teríték tervezésekor az elsődleges szempontunk a szín, illetve a téma megválasztása legyen. A választott szín különböző árnyalatai visszaköszönhetnek a szalvétán vagy az egyes dekorációs elemeken, ügyeljünk azonban az arányokra, hogy megfelelő harmóniát teremtsünk, ne essünk túlzásba a színekkel és mintákkal.
Mi alapján válasszuk ki a témánkat? Ha követni szeretnénk a trendet, 2018-ban ötféle meghatározó karácsonyi stílus közül választhatunk: ezek a klasszikus, elegáns, havas, előkelő és a természetes.
A klasszikus stílus a régi korok karácsonyait idézi fel: vörös és arany árnyalatok, valamint sötétebb, fás színek jellemzik ezt a vonalat. Angyal-, manó- és rénszarvasfigurákkal tehetjük teljessé az összhatást, amelyeket elhelyezhetünk az étterm különböző pontjain. Ha ezt a stílust választjuk, egy hagyományos, családias hangulatot árasztó miliőt teremthetünk. A klasszikus vonalhoz leginkább a rusztikus vágású hasábburgonya illik, tökéletes köret a hagyományos fogásokhoz!
Az elegáns stílus legfőbb jellemzői a fehér szín vegyítése arany és ezüstös árnyalatokkal. Ez az irány a klasszikushoz képest egy sokkal komolyabb, letisztultabb képet mutat, üveggömbökkel, gyöngyökkel és világos fa dekorációval, amelyeket stílusosan elhelyezhetünk az asztal közepén. Ehhez az irányvonalhoz tartoznak még a hófehér Mikulásfigurák és angyalok is, használatukkal még ünnepibbé varázsolhatjuk a helyiséget. És mit szolgáljunk fel? A mogyoró– vagy hercegnőburgonya remek választás!
És ha már a hófehér karácsonyi figuráknál tartunk, térjünk át a következő irányra, a havas stílusra! Itt igazán kreatívak lehetünk a díszítést illetően, használhatunk fehér fa és acél kellékeket, gyertyákat, porcelánfigurákat, finom tollakat. A fehér mellett bevehetjük még a mohazöld és az ezüst árnyalatokat is a dekorációba, esetleg egy-egy apró fenyőgallyat illeszthetünk az evőeszközök mellé, hiszen ennek a trendnek a lényege, hogy megnyugtató látványt nyújtson, megidézve a téli, havas-jeges tájat. És mi kerüljön a tányérokra? Javasoljuk a Philadelphia® panírozott krémsajtgolyókat!
Az előkelő vonal uralkodó árnyalatai a fekete, mélykék és az arany, a dekoráció alapanyagai pedig a bársony és – ahogy az előző stílus esetében láthattuk – a porcelán. Idén a kék szín testesíti meg a nemességet és az eleganciát, így a teríték kialakításakor tervezhetünk például egy mélykék asztali futóval. Az ünnepi menü tökéletes kiegészítője a marinált felezett burgonya édes chilivel és mogyoróhagymával.
Kimondottan kellemes, barátságos környezetté varázsolja a helyiséget a természetes stílus, amely főként sötétbarna, sötétzöld és konyak színekkel éri el az ünnepi hatást. Az irányzat, nevéhez illően a természetet idézi meg, kedves állatfigurákkal, plüss vagy fa rénszarvasokkal, baglyokkal, tobozokkal. Mi mást javasolhatnánk hozzá, mint a tobozkrokettet? 🙂
Célszerű a fenti stílusok közül amellett döntenünk, amely a legjobban illeszthető az étterem vagy helyiség hangulatához. Ha azonban más elképzelésünk van, legyünk bátrak, nyugodtan kísérletezhetünk a trendektől eltérő stílussal is!
Forrás: nlcafe.hu, thegrounds.com
Szólj hozzá!