December a céges évzáró összejövetelek időszaka. Egy ilyen esemény több formában valósulhat meg; az egyes programelemeket, és így a cateringet is az összejövetel jellege szabja meg. Szakértőnk, Friedrich Antal a karácsonyi rendezvényekbe nyújt betekintést, valamint inspirációt kínál a menüsor összeállításához is! 🙂
Egy évzáró munkahelyi összejövetel alkalmat ad a munkáltatóknak arra, hogy összegezzék a mögöttük álló évet, és egyúttal köszönetet mondjanak a dolgozók egész éves munkájáért. Az ilyen rendezvényekben is van némi kötött jelleg, de lazábbak, mint egy hagyományos munkaebéd vagy munkavacsora. A cégek, intézmények vezetői rendszerint az est elején foglalják össze az elmúlt évet, valamint ekkor adják át a jutalmakat a kiemelt dolgozók számára. Ezután esetenként egy előadás vagy más műsor következik, majd sor kerül magára a vacsorára. A munkáltatók célja, hogy jó benyomást tegyenek a dolgozókra, a cég szempontjából tehát egy ilyen alkalomnak brandépítő jellege is van, és ezt a szempontot nekünk is figyelembe kell vennünk a rendezvényre készülve.
A céges rendezvényre többfogásos vacsorával készülhetünk, amely lehet büfévacsora vagy akár tányérszerviz. Utóbbi elegánsabb, időtartamban hosszabb megoldás.
A dekorációnak szintén nagy szerepe van az ételek mellett, hiszen megjelenhetnek benne a vállalat, illetve a márka saját színei is. Fontos kérdés a fentiek mellett az ültetésrend is. Bár a legtöbb megrendelő a szabadon választott ültetést igényli, akadnak ettől eltérő esetek is, ezért ha külön ülésrendet kérnek, ezzel is számolnunk kell a felkészülés során.
Hogy miből is állítsuk össze az alkalmi menüsort? Itt megintcsak több lehetőségünk van. Érdemes azonban figyelembe vennünk, hogy ezek a rendezvények lehetőséget kínálnak arra, hogy a vendégek kipróbáljanak valamilyen ínyencséget, egy-egy exkluzív fogást, esetleg új ízeket. Tapasztalataink szerint ugyan sokan ragaszkodnak még a jól bevált, hagyományos ételekhez, és kevésbé merészkednek új utakra, mégis egyre gyakrabban fordul elő, hogy a megrendelők érdeklődve fogadják a javaslatainkat, és választanak valami különleges fogást a megszokott húsételek mellé. Ha jobban belegondolunk, az alkalom színvonalához az is sokat hozzátesz, ha a vendégek ilyenkor megkóstolhatnak valami különlegességet, amellyel nem feltétlenül találkoznak minden nap. 🙂
És ahogy ígértem, itt olvashatjátok ajánlatomat büfévacsorára:
Karácsonyi céges party / évzáró party
Előétel tányérszerviz tálalással
Hátszinrolád chilis körtedzsemmel
Kacsamáj pástétom, vörös áfonya dzsemmel
Waldorf saláta angol zellerrel
Saláták büfé asztalon
Friss saláta kavalkád, balzsamecetes dresszinggel
Ecetes vegyes savanyúságok
Leves büfé asztalon
Bakonyi sertésragu leves, csombordos burgonyagombóccal
Harcsahalászlé, tejföllel és tésztával
Főételek büfé asztalon
Lazac grillezve, fehérboros zöldbors mártással
Fogasfilé mandulás Panko bundában
Szarvasragu erdei gombával
Csirkemell roston, grillezett gesztenyével
Brokkoli, cukkini corn flakes kéregben
Burgonya gratin, édesköményes kecskesajtos tésztabatyuban
Grillezett paprika, cékla és sült édes burgonya
Párolt jázmin rizs, vörös rizzsel keverve
Desszertek büfé asztalon
Trüffel mini torta
Fekete erdő mini torta
Mákos kalács, diós kalács
Szólj hozzá!