Fogások balatoni halakból

Legutóbbi, halfogyasztást taglaló blogbejegyzésünk alaposan megmozgatta olvasóinkat. Örülünk, hogy ennyien megosztottátok velünk az észrevételeiteket! Mivel a halas ételek az őszi szezonban is előtérbe kerülnek a balatoni halfesztiválok kapcsán, a témánkat most ebből a szemszögből közelítjük meg! Lássuk, hogyan csempészhetjük vissza a nyári slágereit még ebben az évszakban is!

Halak

Összesen mintegy 34 balatoni halfajt tartanak számon, és bár nehéz megmondani, melyek a legnépszerűbbek, a süllőt, a gardát, a kárászt és a pontyot mindenképp meg kell említenünk.

Ami közös bennük, hogy egészen különleges, ízletes fogásokat készíthetünk belőlük. Nézzük, melyik halfajból hogyan hozhatjuk ki a legtöbbet!

A süllőre leginkább a Szigligeti Süllőfesztivál kapcsán figyelnek fel ebben az időszakban. A fogassüllő – ha a tömege meghaladja a másfél kilogrammot, akkor már fogasnak nevezzük – minden kétséget kizáróan az egyik legkedveltebb halfajta. A felhasználási módját tekintve könnyű dolgunk van: a süllőt változatos módokon használhatjuk fel, így bőven ad teret a kreativitásra. Filézett süllő esetében például a két oldalfilét kisüthetjük lisztbe beleforgatva, a ropogósabb eredményért pedig rántva kínálhatjuk, háziasan szelt héjas burgonyahasábokkal körítve. Süllőpaprikást is főzhetünk a hal csontos részeiből, a vendég ízlésének megfelelően akár tejfölös habarással.

A garda a süllőhöz hasonlóan közkedvelt halfaj, nem véletlen, hogy a Tihanyi Gardália középpontjában is a garda áll. Érdekesség, hogy ismét elterjedni látszik a korábbi tihanyi szokás, azaz, hogy ezt a halat venyigeparázson sütik meg. Ízletes húsa miatt finoman fűszerezve is megállja a helyét, szezonális zöldségekkel és burgonyakörettel – például hullámos hasábburgonyával – teljes értékű fogást alkot.

Olajban sütve, megfelelő arányban fűszerezve emlékezetes gasztronómiai élményt nyújt a kárász is. Az ízesítés azért is nagyon fontos a kárász esetében, mert ennek a halnak teste vaskosabb, a húsa édesebb, ezért több sót és fűszert igényel más halfajokhoz képest. Süthetjük ropogósra vagy tarthatjuk magunkat a hagyományhoz, miszerint ezt a halat csupán annyira kell átsütni, a húsát könnyedén lehúzhassuk a csontról. A halat fűszeres burgonyagerezdekkel vagy fűszeres, hullámos burgonyagerezdekkel érdemes kombinálni.

Aki ízletes halászlével gazdagítaná az étlapját, annak kiváló választás a ponty, amely talán a legnépszerűbb mind közül, részben kellemes íze miatt, részben azért, mert zsírszegény halfaj. A pontyot klasszikus módon, sütve és rántva is szervírozhatjuk. Az extra ízélményért a Super Crunch hasábburgonyát javasoljuk mellé, amelynek ropogós bevonata teljessé teszi a fogást.

 

Forrás:

http://magyarkonyhaonline.hu

haldorado.hu

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!