Itthon kolbászból van a kerítés?

Sajnos egy határozott nem a címben feltett kérdésre a válasz, hiszen érthetetlen, hogy itthon miért kapni ilyen kevés helyen jó minőségű kolbászt – erről fog szólni a mai cikkem.

Ha kolbászról beszélünk, szerintem mindenkinek eszébe jut minimum két-három dolog. Egyrészt a klasszikus disznóvágások hangulata, mert ugye a kolbászoknak, akárhogy is nézzük, otthoni körülmények között, főképp vidéken, ez a szülőhelye. Másrészt, ha már a termelést nézzük, akkor keleti végeinken bizony elég rendes kolbászipar alakult ki, elég csak Békéscsabára, avagy Gyulára gondolnunk (más kérdés, hogy mára már ebből mi maradt).

Fogyasztói oldalról ami mindenkinek elsőre beugrik, azok a már cikkeimben korábban is emlegetett hentesek, húsboltok, ahol a tőkehús mellett kifejezetten helyben étkezési, lacikonyha céllal árultak mindenféle sült húsokat, hurkát, és persze kolbászt is. Ebből a korból maradt meg sokaknak a fűrészporíz, mint jelző, valamint az utlólagos, nem kifejezetten kellemes fokhagymás visszatérő íz, amelyről ma már tudjuk, hogy a csírázottan belekerülő zöldségből keletkezik.

Egy szó, mint száz, jó néhány évvel ezelőttig ez volt a helyzet, de pár éve valami bekattanni látszott, és páran a fejükbe vették, hogy térjen vissza itthonra is a kolbászhelyzet, és lehessen egy kicsit gourmet formában, kevesebb zsírral, de több ízzel is enni ezt a tényleg klasszikus, magyaros ételt, amelyet akár street food-nak is nevezhetünk.

A következő helyek inkább felsorolás jelleggel érkeznek, ugyanis közülük több bezárt, mások újranyitottak, majd megint bezártak, szóval ebből is látszik, hogy néhány történet egészen csavaros tud lenni.

Ami elsőre eszünkbe juthat, az a megboldogult, és némileg pajkos nevű Faszaládé – itt a klasszik, különböző dolgokkal bekevert kolbászok futottak grillen, egy relatíve kicsi üzletben, házi kenyérrel és mustárral. Nekik két körük volt, a kettő között egy kis szünettel, de sajnos egy ideje véglegesen lehúzták a rolót – kár értük.

Ha kolbászokról beszélünk, egyértelműen eszünkbe juthat a hot-dog, amely ugye eredetileg virslivel készült, de onnan már csak egy lépés egy jófajta grillezett kolbászt belenyomni, és máris kész a buciba zárt mennyország.

Ennek jelen pillanatban két neves hazai képviselője van, időrendi sorrendben a Töltő, valamint a Kishúsom. Előbbinél már-már fine diningi magasságba emelkedik a dolog, többféle izgalmas hús is mehet a kolbászba, mint kacsa vagy csirke, és nem ritka a távol-keleti irány megjelenése sem az ízek terén.

A Wossala Rozina fémjelezte Kishusom definiáltan az amerikai-magyar tengelyt fogja meg, hiszen akad itt mac and cheese-es dog, de a hazai ízvilág is simán tudja reprezentálni magát. Mindkét étterem a bulinegyedben helyezkedik el, így mind az itthoni, mind a külföldi közönség is könnyedén hozzá juthat a betevő kolbászhoz.

Két fontos résztvevő csoportosult a Hold utcai piacra, az egyik Bíró Lajos Séf utcája, a másik pedig Lakatos Márk Műhelye. Előbbi a klasszikus vonalra összpontosít, a szó szoros értelmében, lásd például lecsókolbász, utóbbi pedig az extrább, átvariáltabb verzióival hódítja meg a gyomrokat.

Volt egy szuper jó katalán kolbászda a kiskörúton, Butifarring néven, ha még emlékszik rá valaki, ahol Josperben sütöttek zseniálisan jó cuccokat, de ők predesztinálhatóan pár hónapig bírták csak – ezt én kifejezetten sajnálom, mert üde színfolt volt a város gasztronómiai életében, és bár a körülményeket nem tudom, sajnos ez az egyszemélyes felállás lehetséges átka, miszerint a napi működtetés a rovására megy a jövő építésének.

Szintén a bulinegyedben található a Cupákos, ami leginkább a klasszik henteses kajákat szállítja, minimális újragondolással, de inkább tökéletes kivitelezéssel – tehát mind fasírtos szenya, mind kolbász kapható, úgy, ahogyan régen is szerettük volna.

A nevéből fakadóan is adja magát az immár két étteremmel is rendelkező Meatology, ahogy szintén nagy gondoskodással figyelnek oda a jó kis hazai kolbászokra, na meg persze az egyéb körítésre is.

Valószínűleg van még szereplője a hazai kolbászos életnek, de ebből is látszik, hogy a piac két félre oszlik, az egyik a modernebb, fúziós megközelítés, a másik pedig a klasszikus magyar hagyományok megőrzése, felelevenítése. Ahogyan már sejthetitek, most ajánlok néhány olyan vonalat, ami nekem bejönne, de még a fasorban sincs, szóval, aki szeretne, az csapjon le rá izomból.

Mi lenne, ha kapni lehetne corn-dogot, de kolbászból? Tudjátok, tésztába mártott, olajban kisütött cucc – elképesztően junk, de ha virsliből is szuper, belegondoltunk már, mennyire jó lenne kolbászból?

Aztán van a lengyel kolbász, a kielbasa, mely Amerikában is nagyot fut, hála a bevándorlóknak. Ezt is lehetne enni magában, de rengeteg street food is épül rá, szóval még nagy megfejtés sem szükséges hozzá.

És, ha már itt tartunk, jöhetnének angolszász kolbászok (Cumberland), a már említett spanyol / katalán vonal, neadisten bajor kolbászdából se tudok kettőnél többet Budapesten, pedig ha valami, az egy jó búzasörrel igazán ütős tudna lenni. És az afrikai vagy épp a koreai véres hurkát már meg sem említem.

A konklúzió pedig annyinak tűnik, hogy a közönség még mindig a klasszikus ízeket igényli legjobban, ha megnézzük, az irodák melletti hentesek délben mindig tele vannak öltönyös ebédelni vágyókkal (is), de mindemellett vacsoraként szuperül működik a kicsit újragondoltabb vonal is. Úgy tűnik, kolbász fronton még van hová fejlődnünk, de jelen pillanatban is nagyon jól megvagyunk.