A kukta nem más, mint a klasszikus főzés ötvözése egy kis fizikai „csavarral”. Nem hiába, a szerkezetet egy francia fizikus találta fel még a 16. században, aki a kor tudományos vívmányait szerette volna belecsempészni a mindennapi életbe. Amit a kukta csinál, nem is eget rengető varázslat, nem hoz új színt, ízt vagy textúrát. A kukta egyet tud: sietni. Az viszont mind a háztartásban, mind pedig a professzionális konyhákon nagyon jól tud jönni. A szerkezet az utóbbi két-három évtizedben népszerűségét vesztette – talán a működési elveiből adódó óhatatlan veszélyek miatt, de manapság egyre több gyártó dob a piacra modern, biztonságos, sőt akár elektronikusan vezérelhető kuktákat is. Nagy segítséget jelenthetnek, érdemes velük megismerkedni!
A kukta működési elve kimondottan egyszerű: zárt edényben, nagy nyomású gőzzel való főzés. Az edénybe bezárt nagy mennyiségű gőz emeli a nyomást, ami segít az ételeknek hamarabb megfőni. A nagy nyomás alapvetően két úton is katalizálja a hőkezelési folyamatot: egyfelől emeli a bent lévő víz vagy folyadék (pl. bableves) forrási pontját. Ez azt jelenti, hogy a bablevesünk nem 100, hanem mondjuk 130 fokon rotyog, így hamarabb készül el. A víz forráspontját ugyanis nagyban meghatározza az őt érő nyomás. A Himalája tetején például sosem főne meg a bablevesünk, ott ugyanis 100 fok alatt forr a víz, hiszen alacsonyabb a nyomás. Másfelől az extra nyomás a forró folyadékot egyszerűen belepasszírozza az ételbe, ezáltal is gyorsítva annak elkészülési idejét.
Az extra nyomás azonban extra felelősséggel is jár: a kukták igazi bajkeverői voltak a konyháknak, ugyanis egyfelől fel tudtak robbanni, másfelől pedig a szerkezet kinyitásakor felcsapó forró gőz nagyon csúnya forrázáshoz hasonló sérüléseket tudott okozni. A robbanásveszély mára szinte elenyésző tényező, ugyanis a modern szerkezetek gyártóinak egyre szigorúbb biztonsági előírásoknak kell megfelelniük. Apropó, a kukta a tetején található kis szelepről is ismerhető meg igazán – ez a szelep elég hangosan fütyül, ha a kuktában a folyadék elérte a forrpontját, ebben az esetben mérsékelni kell a lángot a kukta alatt, hogy ne keletkezzen abban veszélyes túlnyomás.
Alapszabályok
Van néhány további alapszabály, amit ha betartunk, akkor a kuktánk kezes bárány módjára fog szolgálni minket. Az első, hogy mindig tartsuk tisztán, főleg a szelepnél és az illeszkedésnél – a dugulás vagy a rossz záródás bajt hozhat a fejünkre. Másfelől sose töltsük a kuktát csurig, nagyjából legfeljebb a kétharmadáig lehet benne folyadék: így a gőz biztonságosan mozog az edényen belül. Működés közben is ellenőrizzük, hogy az erre való szelepen kívül nem szökik-e valahol ki a levegő. Végül a kukta felnyitásakor lehetőleg egyedül álljunk mellette, és előtte a nyomást folyamatosan csökkentsük benne: erre a modern szerkezeteken vannak külön leengedő szelepek.
A kuktával való főzés egyik legnagyobb kihívása, hogy nem lehet folyamatosan kevergetni és belekukucskálni az edénybe, kóstolgatni, fűszerezni. Ha kuktával főzünk például egy marhapörköltet, akkor a hagyma dinsztelését, a hús lepirítását, ízesítését mind azelőtt kell elvégeznünk, mielőtt a kukta fedelét rátennénk az edényre. Honnan tudjuk, hogy mikor készül el az ételünk? Erre a legtöbb gyártó ad a kuktájához egy táblázatot, amelyben alapanyagokhoz vannak rendelve javasolt főzési idők. Ez persze nincs kőbe vésve, hiszen rengeteg múlik magán az alapanyagon (vén tehenet vagy fiatal üszőt vásároltunk-e?), és az ízlésünkön is. Érdemes inkább picit hamarabb lezárni a kuktát, amíg mondjuk a hús egy kicsit alulkészült vagy a szaft még inkább kicsit híg, mert hagyományos főzéssel ez még korrigálható, a szálaira esett hús azonban össze már nem ragasztható sehogy.
Szólj hozzá!