Rövidebb a szezon, de szárnyalnak a szállodák – nyárvégi körkép a belföldi turizmusról

A koronavírus-járvány miatti korlátozások alaposan megrövidítették az idei szezont a vendéglátásban, hiszen a szállodák hónapokig kénytelenek voltak zárva tartani. A Konyhanyelven blogon végig szorosan követtük a szállodaipart érintő híreket, lehetőségeket és eredményeket, így most azt vizsgáltuk meg, a tavaszi előzmények után milyen szezont zárhat a hazai turizmus. Körképünkben három hotelt, a vasadi Nádas Tó Park Hotel, a miskolctapolcai Bástya Wellness Hotel és a noszvaji Panoráma Hotel tapasztalatait gyűjtöttük össze.

A vasadi Nádas Tó Park Hotelben elsősorban rendezvényekből, esküvőkből élnek, a forgalom 80%-át pedig korábban is a magyar vendégek adták, 20% volt az, aki üzleti utak során szállt meg náluk. Bár utóbbiak még nem térhettek vissza, már most is telített a szálloda, nőtt is a forgalmuk a korábbi évekhez képest. A világ zajától távol eső helyszínen elsősorban a családos pihenést emelték ki a profiljukban, az ezt támogató fejlesztéseket tettek, például nagy gyerekjátszóteret alakítottak ki. Mint mesélték, a tófürdő és horgásztó közelében fekvő, biciklizésre és nyugodt pihenésre is ideális szállodába az ország távoli pontjairól is érkeznek. A biztonsági intézkedéseket maximálisan betartják, a munkatársak maszkban dolgoznak, kézfertőtlenítők várják a vendégeket, továbbá ahol csak lehet, elhagyták az abroszt is.

A miskolctapolcai Bástya Wellness Hotelben szintén a tavalyival azonos vagy jobb szezont zárhatnak. Azt mondják, a három hónapos kiesést ugyan nem lehet behozni, viszont van rá esély, hogy megnyújtsák a nyári idényt: ha elkészül a nagy miskolci fürdőberuházás, az ősszel és télen is odavonzhatja a vendégeket. Sokat várnak ettől, ám a sikerhez természetesen az kell, hogy továbbra is nyitva maradhassanak a hotelek. A szállodában úgy látják, a Magyar Turisztikai Ügynökség belföldi turizmust népszerűsítő kampánya jól működött, sokan és szívesen nyaraltak idén itthon, ami minden érintett fél számára biztonságos és örömteli megoldás volt. Ők is betartják a szállodaszövetség higiéniai előírásait, kézfertőtlenítőket helyeztek ki a szállodában, az étteremben és a wellness részlegen is, utóbbi helyen pedig a fertőtlenítésre, a víztisztításra a korábbinál is nagyobb figyelmet fordítanak. A visszajelzések alapján a vendégek is biztonságban érzik magukat, elégedettek a feltételekkel.

A noszvaji Panoráma Hotel tavaly nyitott, így kisebb az összehasonlítási alapuk, az viszont önmagáért beszél, hogy az utóbbi hónapokban már ők is teltházzal működnek. Tapasztalataik szerint míg az újranyitás elején még óvatosabbak voltak a vendégek, pünkösd után valóságos foglalási hullám indult, gyorsan megtelt a nyár. A hozzájuk látogatók a korábbi 2,3-2,7 éjszaka helyett hosszabb ideig maradnak: láthatóan egy, de hosszabb nyaralást választottak idén, így gyakran 4-5-6 éjszakát is itt töltenek. Ezzel párhuzamosan a SZÉP Kártya használat és költés is megnőtt. Mivel eddig is 95-99%-ban belföldi vendégek látogattak hozzájuk, a külföldiek kiesése nem viselte meg a szállodát – az idősebbek a csend és a pihenés lehetősége, a fiatalabbak és a családosok pedig a sok látnivaló, a fürdőhelyek, Eger és a Bükk közelsége miatt választják őket. Miközben eddig is kimagasló higiéniai feltételekkel működtek, most igyekeznek még biztonságosabbá tenni a hotelt – az étterem és a konyha munkatársai, illetve a masszőrök maszkban dolgoznak, kihelyezett kézfertőtlenítőket tartanak, a beltéri medencénél, szaunánál pedig továbbra is érvényben van az az ajánlás, hogy lehetőleg egyidejűleg egy háztartásba tartozóak használják őket. Mindezzel kapcsolatban kedvező visszajelzéseket kaptak, a vendégek se túl soknak, se túl kevésnek nem érzik a védekezést – a szállodában úgy látják, hogy aki útnak indul, az nem aggódik, nem igényel ennél szigorúbb óvintézkedéseket.

Az általunk megkérdezett szállodák tehát mind pozitív eredményekről számoltak be a belföldi turizmus felfutásával kapcsolatban – Neked milyen tapasztalataid vannak? Írd meg őket kommentben!

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!