Evés-ivás spanyol módra – tapas ötletek a teraszra

Tapas szinte bármiből készülhet, mégis ez az egyik legjellegzetesebb spanyol étel – az ízletes falatkák instant mediterrán hangulatot varázsolnak az éttermedbe, nyáron pedig egyenesen elengedhetetlen kellékei az éjszakába nyúló, teraszos családi és baráti beszélgetéseknek, iszogatásoknak. De mit is kell tudni erről a sokszínű és trendi minivacsoráról, és hogyan építheted be a kínálatodba?

A többféle eredetmítosszal is rendelkező tapas – ami egyébként többesszámú szó, de így terjedt el a világon az egyesszámú tapa helyett – eredetileg praktikus célokat szolgált: a kocsmákban fedőket tettek a poharakra, hogy ne szálljon bele a por vagy a rovarok. A kistányérokra aztán egyre több étel került, a falatkákat pedig kiválóan lehetett a pohárban lévő borral együtt fogyasztani… ami nemcsak a vendégeknek volt jó, hanem a vendéglátóhelyeknek is, hiszen az iszogató társaságok így nehezebben kerültek ittas állapotba, ellenben több alkoholt fogyasztottak.

Mára a tapas az egyszerű kocsmákból az előkelő éttermekbe vagy akár a luxusszállodákba is átterjeszkedett, a kifejezetten erre specializálódott tapas bárok pedig nagyon népszerűek itthon is. A tapas tulajdonképpen lehet uzsonna, előétel vagy – kellő mennyiség esetén – könnyű vacsora is, hiszen a tapasozás gyakran munka utáni vagy az esti buli előtti program, ha éppen nem kifejezetten a tapas bárok végiglátogatása tölti ki az éjszakát. A tapas néhol kifejezetten az ital mellé jár, máshol külön kell megrendelnünk – ennek megfelelően van, ahol ingyen kínálják, más helyeken pedig az étlap része. Így egyes helyeken a tapas inkább kedves gesztus, apró meglepetés, míg máshol a nagyobb választékból a vendégek választhatják ki, hogy miből, mikor, mennyit szeretnének fogyasztani. Ami biztos, hogy a műfaj rajongói általában komótosan végigpróbálgatják az összes lehetőséget – hiszen a tapasozás szorosan összefügg a laza beszélgetésekkel, a hangulatos kikapcsolódással, egyszóval az élet élvezetével.  

A műfaj különlegessége, hogy rendkívül szabadon variálható: gyakorlatilag bármiből készülhet tapas, ami kis adagokra osztható és illik a szeszes italokhoz, elsősorban a borhoz, sörhöz vagy a spanyol almaborhoz (sidra). Ma már a spanyolos ízvilág sem követelmény, hiszen magában Spanyolországban is hódít a tavaszi tekercs vagy a füstölt lazac mint tapas. Léteznek hideg és meleg, nyers vagy sült tapasok, ropogós bagetten vagy éppen agyagedénykében kínált változatok – így előfordulhat, hogy ha nagyon belemerülünk a kóstolgatásba, a főétel feledésbe is merül. A legjellemzőbb tapasféleségek az apró szendvicsek, kolbászkák vagy sonkák, de erősen fűszerezett vagy pácolt tengeri finomságok (ajóka, szardínia, tintahal) is betölthetik ezt a szerepet. Természetesen létezik zöldséges és savanyúságos tapas is. Népszerűek a szószban úszó, fokhagymás, csilis vagy sáfrányos tapasok – olívabogyó és kenyér pedig szinte mindegyikhez tartozik. Finom tapas például a marinált articsóka, a tőkehalfasirt vagy a sültpaprika-krémes szendvics

Mivel a tapas, illetve az ehhez kapcsolható életforma egyre népszerűbb idehaza is, érdemes megfontolnod, hogy bevezesd a kínálatodba ezt a finomságot – ehhez egyáltalán nem kell tapas bárrá válnod! A megfelelő falatkák és a saját ízvilág megtalálása során akár az Aviko termékeit is bekombinálhatod a kísérletezésbe. Több termék is remek alapanyaga lehet a tapasnak – a „laposabb” falatkák, például a röszti tallérok kiválóan megpakolható alapként szolgálnak, míg a kisebb, gömbölyded falatokat, például a különböző sajtfalatkákat (cheddar sajtfalatok csilipaprikával, Philadelphia® panírozott krémsajtgolyók) vagy a fűszeres kukoricafalatkákat fapálcikára tűzve rögzíthetjük rajtuk. Egy kis zöldséggel, hússal vagy pár csepp szósszal kiegészítve máris kész az ideális étvágyfalatka!

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!