Házhozszállítási tippek-trükkök – Jancsa Janival beszélgettünk a kialakult válság kapcsán

Azt hiszem, senkinek sem kell vendéglátós körökben bemutatnom a most kialakult helyzetet, amikor is nem túlzás azt állítani, hogy egyik napról a másikra történhetnek olyan dolgok, melyek az eddig kialakult szituációkat homlokegyenest felforgathatják. Rengeteg büfé, vendéglő, bisztró és étterem állt át most a házhozszállításra – és mivel jelen sorok írója is érintett ez ügyben, így arra gondoltunk, hogy a témához kapcsolódóan adunk néhány tippet-trükköt.

Tehát, a házhozszállítás. Mondanunk sem kell, hogy a lehetőség már elég régóta létezik, és annak ellenére, hogy a világon mindenki, de tényleg mindenki tudja, hogy a kiszállítás alatt az ételek bőven vesztenek minőségükből, mégis, napi szinten rengeteg rendelés érkezik, sőt, tegyük szívünkre a kezünket, és valljunk színt: mi mikor rendeltünk utoljára? Külön vicces, hogy a home delivery egyik zászlóshajója az a pizza, amiről legendásan köztudott, hogy elkészülés után a legjobb, nem 45 percet zötykölődtetve  – és mégis. 

Félreértés ne essék, nem a magas lóról akarom most megmondani a tutit, ráadásul olyan szinten nem, hogy mind a Bamba Marha, mind a Donna Mamma kénytelen volt kibővíteni eddigi szigorú csak éttermi portfólióját az elviteles szolgáltatásokkal, mégpedig azért, hogy a cégcsoportban dolgozó közel 100 kollégának tudjunk munkát biztosítani, és ne kelljen az egyik napról a másikra bezárni. Ezzel persze nem voltunk egyedül, hiszen rengeteg egyéb érintett étterem / szakma is így járt, de ebben a közegben kimondva – kimondatlanul ez tűnt / tűnik a legjobb megoldásnak a jelen helyzet megoldására.

A probléma így adott, miszerint vannak az étteremben elkészült ételek, hovatovább, még be is tudjuk csomagolni (hiszen eddig is kértek elvitelre), de hogyan is fog ez eljutni a kedves vendégig, akik ugye otthon várják a finom falatokat? Egy étterem előtt két lehetőség van, ha házhozszállításra adná a fejét: az egyik a saját futárszolgálat kiépítése, toborzása, és működtetése, a másik pedig az elmúlt néhány évben alakult ki, miszerint a házhozszállítós gyűjtőoldal küldi a futárokat. Neveket nem mondok, úgyis mindenki tud mindent – és nagyjából a lehetőségek ezen a ponton ki is merültek.

Kezdjük az elsővel, miszerint nulláról saját rendszer kiépítése. Itt első körben szükség van egy telefonra és egy emberre, aki azt kezeli, de 2020-ban azért ez már kevés lesz, így kelleni fog még egy szoftveres rendszer is, ami kezeli a rendeléseket, valamint kiosztja a futároknak az ételeket, megfelelően sorba rendezve, hogy a lehető leghatékonyabban jussanak el A-ból B-be. Erre vannak piaci megoldások, szóval mehetünk is tovább. Következő, amit meg kell fejtenünk, hogy egyrészt honnan lesz jó futár (ez manapság talán könnyebb lett, mivel egészen nagy a kínálati rész), másrészt, hogy mekkora lefedettségű területet szeretnénk. Ez utóbbi két dolog függvénye: egyik, hogy milyen ételt kínálunk, és azt milyen módszerrel, mennyi időre tudjuk még annyira fogyaszthatóvá tenni, hogy az élvezeti értéke ne csökkenjen drasztikusan. A terület nagyságából pedig következik, hogy milyen futárt szeretnénk: biciklis/rolleres, robogós, vagy autós. Mindháromnak megvan az előnye és a hátránya is, mind járulékos költség, mind futárbiztonság szempontból, szóval érdemes ezt is mérlegelni. Természetesen az sem elhanyagolandó kérdés, hogy a rendszerbe milyen biztonsági kapcsolókat épít be az ember, azt megelőzendő, hogy a futár nap végén ne lépjen le a brifkóval, meg öt finom kajával. 

Ezzel szemben, ha valamelyik nagy céget választjuk (vagy mind a kettőt, hiszen nincs kizárólagosság), akkor ennek minden terhe lekerül a vállunkról, ugyanis a logisztika és a szoftveres háttér adott. Amiben különbözhetnek a helyzetek, az az, hogy mekkora az a százalék, amit így oda kell adnunk nekik, annak a fejében, hogy mindezeket a dolgokat intézik. Továbbá, (és bár ez csak elméleti kérdés, és szerintem sok vizet nem zavar) lelkileg meg kell béküljünk a dologgal, hogy a futárok nem csak és kizárólag a mi ételeinket viszik, hiszen attól tudnak ennyire hatékonyak lenni, hogy egy algoritmus állítja nekik össze a menetrendet, ami azért annál bonyolultabb, minthogy “most menj el A-ból B-be”.

Kiszállítási területben is lesznek megkötések: mindkét cégnél fontos kitétel az, hogy az étel minél hamarabb (ergo minél jobb minőségben) érjen el a vendéghez. Így amire számíthatunk, az egy átlagosan 4 km sugarú kör, az is csak a Belvárosban és annak a közvetlen környékén, plusz a budai oldal jól elérhető része, ami valahol érthető is, hiszen egy jó Rózsadomb – Svábhegy maximum a hegyimenő bringásoknak feküdhet jól.

Előfordulhatnak keresletélénkítő akciók is a két cégnél, ami az ő malmukra hajthatja a vizet, úgy mint akciós kuponok, valamint a kiszállítási díj elengedése – érdemes lehet ezekkel is számolni, amikor meghozzuk a döntést.

Szóval eldöntöttük, hogy merrefelé megyünk, térjünk hát vissza a mindkét oldalt érintő problémákra. Attól függetlenül, hogy milyen ételeket árulunk, érdemes lehet átgondolni, hogy mit tudunk áramvonalasítani a kínálaton – ha szükséges – valamint, hogy melyik ételnek mi a legpraktikusabb, legjobb ár/érték arányú, és leginkább melegen tartó csomagolási lehetősége. Ez kicsit olyan, mint a viccbéli tételek: kettőt lehet belőle választani – maximum. Manapság azzal is érdemes számolni, hogy egyszerűen elfogy a normális csomagolóanyag, és ami marad, azt vagyunk kénytelenek használni, ami ugyan nem egy hétköznapi szituáció, de az sem az, hogy egy hét alatt több százan állnak át a kiszállításra. Érdemes tehát tesztelni, hogy melyik étel hogyan éli túl, milyen a felületi és a belső hőmérséklete 30-45 perc után is, és akkor mondhatjuk, hogy felkészültünk a legrosszabbra, ami lehet az is, hogy a futárt három jegesmedve kergeti a Kis Salétrom utcában (tudom, kicsit túlzás, de azért láttunk mostanában pár olyat, amire nem gondoltunk volna egy hete, hogy megtörténik). Gondoljunk át mindent: előétel, főétel, desszert, köret, saláta, savanyú, szendvics, burger, pizza – és dobozban nyugodtan gondolkozzunk “a dobozon kívül” is, bármennyire oximoronnak is tűnhet ez.

Érdemes azt még az elején kitalálni, hogy amíg lehet nyitvatartás, akkor azzal párhuzamosan akarjuk e a kiszállítást, vagy nem. Megvan mindkettőnek maga előnye, hátránya – tudjuk-e időben, mintkét oldal (helyi fogyasztás, delivery) számára megfelelő sebességgel és minőségben csinálni az ételeket, a helyi vendégeket nem zavarja-e az áttrappoló futár, ő esetleg tud-e hátsó bejáraton érkezni, stb.

Mi történik akkor, ha túl sok rendelés fut be egyszerre, tudja-e azt a konyha (és a diszpécser) kezelni, van-e elég hely csomagolni, van-e elég ember csomagolni, van-e melegentartó, mi a rendszer arra, hogy ne keveredjenek össze a rendelések, és mindenki azt kapja, amit kért? Alapvető kérdéseknek tűnnek ezek, mégis, ha csak akkor kezdünk el rajta gondolkodni, amikor már éles a szitu, akkor bizony hamar összedőlhet a jól megtervezettnek tűnt rendszer.

Végül pedig, ami szintén fontos lehet, az az, hogy mit kezdünk a vendégpanaszokkal, van-e nekünk, vagy a cégnek, akivel szerződünk erre egy protokollja, ha igen, hogy működik, ha nem, mi lesz a megoldás (hiszen hibák mindig lesznek, a kérdés az az, hogy mennyi, és hogy mit kezdünk velük).

Ezek voltak hát azok a gondolatok a teljesség igénye nélkül, melyeket érdemes minden olyan cégnek átgondolni, akik frissen vennék fel az ételkiszállítást a portfólióba. Bár a helyzet a sorok írása pillanatában teljesen képlékeny, de úgy gondolom, talán tudtam némi segítséget nyújtani ezekkel a gondolatokkal, mi pedig találkozunk a következő hónapban!

Mexikói kajakörkép

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!