„Hitelesnek maradni és minőséget adni!” – A Burger Marketben jártunk

Az örök igazság, miszerint már a találkozás első pillanataiban eldöntjük valakiről, hogy kedveljük-e, vagy sem, hatványozottan igaz az éttermekre is. A Burger Market kínálata a social media oldalaikon megfog, az étteremből szállingózó illatok megragadnak, és a kínálat elkötelez. A Király utcai étteremben jártunk, ahol burger trendekről, tervekről és fenntarthatóságról beszélgettünk Götz Zsolt séffel, a marketingért felelős Kozma Vandával és az ügyvezetővel, Szalontay Tamással.

Burger_Market_3

Érkezésünkkor éppen zajlik a heti meeting, addig a helyszínt szemléljük. Az indusztriális stílusjegyek tökéletes összhangot képeznek a futónövényeknek köszönhető organikus jelleggel. Az étterem belső kialakításában a nevéhez híven a piaci jelleget viseli magán, egy légtérben helyezkedik el a tésztás, a mexikói és a burgeres pult és látványkonyha. A Burger Market ezzel az enteriőrrel azt az állandó problémát oldotta meg, hogy a baráti társaságnak általában nagy gondot okoz, hogy olyan helyet találjanak, amelyik mindenki étvágyának megfelelő fogást kínál.

A Burger Market felépítése

Ahogyan bővült az étterem belső tere, úgy nyitottak újabb éttermeket a város több pontján. A Körúti étterem kínálatában ugyanúgy megtalálható a vega, vegán, csirke- illetve marhahúsos burger, mint a legnépszerűbb szószok és a legfinomabb köretek. A Food truck a tavalyi fesztiválok állandó résztvevője volt, az idei évben azonban a Budapest Parkba látogatók kérhetik ki kedvenc burgereiket.

A következő Burger Market pedig várhatóan augusztus végétől az ÁRKÁD bevásárlóközpontban fogadja majd a hamburgerre éhező vendégeket, a részletekért érdemes figyelni a Burger Market oldalát!

BURGERMARKET_BurritoConPicadillo_high

„Semmi nincs túlmisztifikálva”

Amikor a kínálatra terelődik a szó, Zsolt kiemeli, hogy a minőség számukra az első. A hely hitelességét támasztja alá például az is, hogy a húst a vendégek előtt mérik ki, és az alapanyagot a legjobb forrásból, Gál Józsitól szerzik be.

A buci például egy saját terv alapján, az Á table étteremmel közös fejlesztés eredményeként született meg, és semmilyen adalékanyagot, ízfokozót nem tartalmaz, igazi vajjal és tojással készül.

 „A húst is saját recept alapján, háromféle alapanyagból állítjuk össze. A magyar tarka mellett kínálunk Angust, csirkét, sőt, bárányt is. Ezek mellett a szezonalitás is nagy szerepet kap a kínálat frissítése során. Húsvétkor Bárány Burgert, Márton napon Libahús Burgert kínáltunk, a Szarvas Burger egy kuriózumnak számít, míg a Legendary Burger az egyik örök kedvenc a kínálatban.”

A köretek közül sokan keresik az Aviko édesburgonya hasábjait, amelyek a Burger Market egyedülálló szószaival önálló fogásként is megállják a helyüket, csak győzzünk választani, hiszen van itt mogyorós majonéz, zöldfűszeres, teriyaki, BBQ, joppie, és tejfölös uborka is

Tamás kiemeli, hogy itt csak az nem tud választani, aki nem akar, ezt alátámasztva megemlíti, hogy a vegán vendégek sem maradnak éhen, hiszen megkóstolhatják Steiner Kristóf kreációját, a 100%-ban növényi alapú, szuper laktató Middle East Burgert. „Az új kínálat a fenntarthatóság szempontjából is fontos. Az, hogy az ökológiai lábnyomunkat minél kisebbre szabjuk a mi felelősségünk is, nemcsak mert már mindannyian családos emberek vagyunk, és szeretnénk biztosítani a jövőt a gyermekeink számára, de vendéglátókként még nagyobb a felelősség, hogy jó példával járjunk elől.”

Miben más a Burger market?

A beszélgetés után nehéz összefoglalni, mit kaptunk a Burger Markettől, az útravaló hamburgeren kívül. Három kulcsszó azonban mindent elmond, hiszen étteremként a legjobb minőséget tűzik célul, emberként a fenntartható fejlődést, és vállalkozásként a piaci terjeszkedést. Amikor ez a három összhangban van, tudjuk, hogy jó helyen járunk.

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!