Egy IgazAnya mindennapjai a konyhában és azon túl – Dobó Ágival beszélgettünk

Dobó Ági sokféle szerepben feltűnt már, láthattuk a Konyhafőnök VIP győzteseként, végigkövethettük utazásaikat a KisCsalád Youtube-csatornán, és olvashatjuk cikkeit a saját blogján, életének legfontosabb szerepe azonban mégis az anyaság. Hogyan tud eleget tenni ennek a szerepnek?  Milyen „áldozatokat” hoz a főzés oltárán, és mi a véleménye az éttermek gyermekeknek szóló menüiről? Az interjúnkból kiderül!

 
Egy korábbi cikkedben írtál arról, hogy számodra milyen fontos a tudatosság. Kifejtenéd, hogy mit jelent ez az étkezés területén?

Fontos számomra, hogy a gyerekek minden típusú ételt fogyasszanak, a lehető legváltozatosabban. Hiszek benne, hogy a megfelelő táplálkozásra „nevelésben” a leghatékonyabb módszer ugyanaz, mint az életünk bármely más területén, vagyis a jó példa mutatása, hiszen másolva, minket utánozva sajátítanak el mindent a legkönnyebben és a legszívesebben is a gyeremekeink. Ha mi szeretettel fogyasztjuk uzsonnára a friss gyümölcsöt, vagy iszunk reggelente smoothiet, számukra is ez válik természetessé. E mellett tudatosan figyelek arra is, hogy időnként elvonatatkoztassak a saját ízlésemtől, és olyan ételekkel is megismertessem őket, melyeket akár én magam, vagy az apukájuk nem feltétlenül szeret, de szükségesnek látom, hogy Ők ettől függetlenül nyitottak legyenek az adott alapanyagra.

Dobo_Agi

A szülők – és leginkább a gyermekükkel otthon maradó édesanyák egyik leggyakrabban emlegetett problémája, hogy a nap 24 órája milyen kevés. Hogyan tudod beilleszteni a mindennapokba a főzést?

Nehezen, én magam is azt vallom, hogy a szülői létünk legnagyobb kihívása a folyamatos logisztika, és soha nem tagadtam, hogy ha valamire jobban koncentrálok, és több figyelmet szentelek, akkor más dolgok a háttérbe szorulnak. Ha például igyekszem többet főzni, akkor időt veszek el mondjuk a közös játéktól, a munkától, de, ha mondjuk minden délután ovi után együtt építünk a gyerekekkel kockavárost, vagy nézünk meg egy jó mesét, másnapra lehet a kedvenc focimez nem lesz mosva, szárítva a szekrényben. Csak úgy, mint a legtöbb Édesanya, azt kell, hogy mondjam, ha őszinte akarok lenni, hogy NEHEZEN!

Van időd új ízekkel kísérletezni? Ha igen, akkor mennyire vevők rá a fiúk?

Ez azt hiszem az egyik legszórakoztatóbb kihívás számomra konyhában! A srácok alapvetően szerintem nem igazán lennének nyitottak a gasztrokísérleteimre, kis túlzással, ha lenne friss zöldség-gyümölcs, mellé pizza és szalámi a hűtőben, talán heteken át elélnének rajta! 😀 Mindig valami cselhez folyamodok, és úgy készítem el a jól megszokott tésztaszószt, hogy belekerül valami kis csavar, kicserélek alapanyagokat, hozzáadok valamit, amit más formájában kevésbé szívesen fogyasztanak. Előfordul az is, hogy a tálalásnál trükközöm, például egy-egy szuperhősös tányér, vagy ivás közben hangot adó szívószál csodát tud tenni, és szívesen lecsúsztat akár egy egészséges, ámde nem annyira gyerekkedvenc ételt is! 🙂

A Konyhafőnök VIP versenyben úgy láttuk, hogy a háziasabb, magyarosabb ételeket részesíted előnyben. Otthon is ez a helyzet?

Természetesen az alap a magyar konyha itthon is, ami viszont fej fej mellett halad az olasszal, bár ez szerintem minden kisgyermekes otthonban hasonlóképp lehet. A jó kis húsleves, babgulyás, nokedli, rántott húsok mellett a tészta, pizza, felvágottak is bármikor jöhetnek! Viszont igazán csodálatos látni, hogy egy-egy külföldi utazás mennyit nyit a gyermekeinken gasztronómiai tekintetben is. A legtöbb szülő elsők közötti aggodalma egy utazás során, hogy mit fog enni a gyerkőc, és sokszor bele sem gondolnak, hogy a világ legtöbb pontján elérhetőek az interkontinentális ételek.  Egy utazás mindig remek lehetőség arra, hogy új dolgokat vezessünk be az étrendjükbe. Mi például nem csinálunk problémát abból, ha a srácok reggelire felfalnak egy-egy tányér friss gyümölcsöt, és semmi mást nem kívánnak utána. Főleg, ha egy trópusi országban, a frissen, helyben termő gyümölcsökről beszélünk… 🙂

Édesanyaként mit gondolsz, az éttermek megfelelően fel vannak készülve a gyerekes családok kiszolgálására? Akár külön menü, akár játszóterek tekintetében.

Azt kell, hogy mondjam, hogy egyre jobban. Sok családnál látom, hogy döntő érv egy- egy étterem választás esetén, hogy éppen van-e gyerekmenü, vagy játszósarok. Nyilván emiatt a vendéglátóegységek is igyekeznek egyre felkészültebbek lenni, és minél több családot bevonzani. Hozzáteszem számomra nem annyira mérvadó, hogy legyen nuggets, és gyerekhamburger az étlapon, legtöbbször nem is ezek közül választunk a srácoknak, szimplán kettétálaltatok egy jó levest, vagy esznek az én adagomból. Fontosabb lenne számomra ennél, hogy legyen elegendő etetőszék, és megfelelő szoptatási helyiség, mert ezekkel jóval többször gyűlt meg a bajom korábban, és tisztán emlékszem hány étterem mosdójában voltam kénytelen „etetni”…

kép forrása: Rama Süti Challenge
kép forrása: Rama Süti Challenge

Melyik a kedvenc Aviko terméked, illetve mi a kedvenc ételed?

Egyértelműen az édesburgonya! 🙂 Az az, amit én, ilyen ropogósra talán soha nem fogok tudni elkészíteni! 

Mi a gyermekeid (Beni és Natán) kedvenc étele?

Ha egy dolgot kellene megnevezni Beni biztosan a görögdinnyét mondaná. Aztán azt, hogy az eper, aztán pedig, hogy „Anya, nem tudok választani! Muszáj?” 😀

A kicsinek pedig mindig épp ugyanaz, mint a bátyjának, mert minden másban, ebben is Őt utánozza.

Megünneplitek a gyermeknapot?

Nem gondolom, hogy különösebb figyelmet fogunk szentelni ezen a napon a gyerekeknek, mint az év másik 364 napján, amikor ugyanúgy, ugyanazt próbáljuk nyújtani magunkból, a figyelmünkből, a szeretetünkből, mint május utolsó vasárnapján. Fontosabbnak érzem azért felhívni erre a napra rengeteg szülő figyelmét, hogy általánosságban figyeljenek többet, JOBBAN gyermekeikre. Mindettől függetlenül, ha a srácoknak éppen óriáskerekezni lesz kedvük, vagy pancsolni menni, természetesen eleget fogunk tenni a kívánságuknak! 🙂

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!