Éttermek az Instagramon – Hogyan tűnj ki a tömegből?

Az már minden vállalkozás számára világossá vált, hogy megfelelő online jelenlét nélkül manapság aligha lehet labdába rúgni. A különböző közösségi média oldalak hatása egyre csak növekszik, hiszen egyre több „digitális generáció” cseperedik fel és válik vásárlói célcsoporttá.

Míg azok a cégek, melyek termékeket értékesítenek – s főként azok, melyek ezt a tevékenységet az interneten keresztül is végzik – könnyedén tudják mérni online stratégiájuk sikerességét, addig egy étterem esetében teljesen más megközelítésre van szükség. A vendégekről csak nagyon körülményes és direkt módszerek segítségével tudhatjuk meg, hogy egy netes hirdetésnek, egy baráti ajánlásnak vagy épp a puszta véletlennek köszönhetően választotta a mi éttermünket.

Ám mindez nem jelenti azt, hogy nélkülözhetővé válnak a digitális marketing nyújtotta eszközök, sőt! Egy pusztán helyben értékesítő étterem számára is kiemelten fontos, hogy a lehető legszélesebb körben tegyék ismertté és persze vonzóvá a helyet és a kínálatot! Ha pedig a fiatalabb korosztályokat szeretnék megszólítani, már a Facebook-jelenlét sem elegendő, a megkapó Instagram legalább ugyanannyira fontos.

verz1logonelkul

A félelem, hogy elszalasztunk valamit

Egy étteremben elköltött ebéd vagy vacsora nemcsak egyszerű étkezés, hanem élmény is egyben! Épp ezért kimondottan fontos, hogy ezt az aspektusát is hangsúlyozzuk szolgáltatásunknak! Emeljük ki például, hogy a nálunk kapható vacsora nem pusztán finom étel, hanem lehetőség egy romantikus programra is, esetleg azt, hogy a hely kialakításának köszönhetően a gyerekek is jól érezhetik magukat, míg az anyukának nem kell az egész családra főznie.

Természetesen ezek a lehetőségek állandóan ott rejlenek éttermedben, így nem ébresztenek azonnali vágyat a követőidben. Viszont vannak más jellegű élménylehetőségek, melyek az úgy nevezett FoMO pszichológiai jelenségre építenek. A FoMO az angol „Fear of Missing Out” kifejezés rövidítése, ami magyarul nagyjából annyi tesz: félelem attól, hogy lemaradunk vagy kimaradunk. Erre a „félelemre” ráerősíthetsz azáltal, hogy különleges, rövid ideig kapható fogásokat kínálsz és reklámozol. Ha a potenciális vendég nem látogat el hozzád időben, elszalasztja a lehetőséget, hogy megkóstolja a specialitásodat, ezt pedig senki nem szeretné.

 

Ne csak te legyél különleges, az ételeid is!

Lehet, hogy az általános kínálatodra nem jellemző, de egy-egy fogásod megfelel például a vegán, a laktózmentes, esetleg más gasztrotrend követelményeinek. Ezeket érdemes minél jobban hangsúlyozni, hiszen ezek iránt egyre nagyobb a kereslet, főként azon fiatalok körében, akik az interneten keresztül tájékozódnak.

Mivel a vendéglátás világában a megszokottnál is nagyobb mértékű a konkurencia – hiszen nem feltétlenül csak a hasonló profilú, hanem valamennyi étteremmel fel kell venni a versenyt –, minden olyan különleges tulajdonságra fel kell hívni a figyelmet, mely kiszélesítheti a vendégkörödet. Elég, ha csak egy-két cukormentes desszert található az étlapon, ha ezeket bemutatod az Instagramon is, máris vonzó alternatívát ajánlottál a cukorbetegeknek a vetélytársaiddal szemben.

 

Építs közösséget!

Az emberek mindig szeretnek tartozni valahová, és ez nincs másképp a vendégeiddel sem! Használd ki a bennük rejlő lehetőséget, hiszen még mindig igaz a mondás, hogy nincs jobb reklám a szájhagyománynál, azaz a valós emberek őszinte ajánlásánál.

Ösztönözd vendégeidet, hogy írjanak ajánlást a Facebookon, értékeljenek a Google felületén, vagy osszák meg a saját maguk által készített fényképeket, videókat Instagramon. A pozitív visszajelzések nemcsak neked fognak jól esni, de másokat is motiválnak, hogy ellátogassanak éttermedbe. Hogy miként ösztönözhetsz? Például egy becsekkolásért járó kedvezménnyel vagy egy ajándék itallal a vacsora mellé.

Ha pedig megtették, amit kértél, használd fel a közzétett képeiket, véleményeiket: ez a gesztus még szimpatikusabbá fog tenni a szemükben!

Mindenekelőtt pedig figyelj az esztétikumra! Az Instagram a vizuális ingerek gyűjtőhelye, ha nem megfelelő minőségű képeket használsz, hiába a sok és változatos poszt, a tevékenységed kontraproduktívvá válik!

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!