Street food a világ körül – Törökország kevésbé ismert ételei

Sorozatunkban Törökországba érkeztünk, hogy itt is feltérképezzük a street food világát. Számos ételt már biztosan ti is ismertek és kóstoltatok, hiszen itthon is bőven találhatunk török gyorséttermeket. Épp ezért blogcikkünkben nem is térünk ki a kebabra vagy éppen a baklavára, inkább a kevésbé ismert fogásokra koncentrálunk, melyekkel egyediséget vihettek az étterembe. Nézzük ezeket!

Lévén Törökországot három oldalról is tengerek határolják, igen nagy népszerűségnek örvendenek a különböző halfélék és tenger gyümölcsei. Első ajánlatunk ennek megfelelően a Balik Ekmek, mely szó szerint halas kenyeret jelent – nem meglepő tehát, hogy valóban egy grillezett hallal (jellemzően makrélával) és zöldségekkel töltött szendvicsről van szó. Török kenyér hiányában használhatunk baguettet, a többi hozzávalóval pedig biztosan nem lesz probléma, hiszen csak só és bors, citromlé, saláta, hagyma, paradicsom és paprika kell hozzá. A sóval, borssal és citromlével még grillezés előtt enyhén fűszerezzük be a halat, majd elkészülte után mehet is a kenyérbe a zöldségek mellé.

street food törökország

Elegánsabb falatkákat kínálhatunk, ha a Midye dolma nevet viselő különlegességet, a török töltött kagylót az étlapra tűzzük. Ehhez a kagylókat természetesen megfőzzük (a vízhez tehetünk kevés fehérbort is), majd a húsukat eltávolítjuk. A töltelék alapja az apró szemű rizs, melyet felaprított hagymával, sűrített paradicsommal vagy felkockázott paradicsommal, fokhagymával, petrezselyemmel, fenyőmaggal és mazsolával főzünk össze. Végül az elkészült tölteléket a kagylóhéjba helyezzük, és meglocsoljuk egy kevés citromlével. Vendégeink elsőre talán félve kóstolják meg, de a másodikért – és harmadikért, negyedikért – már örömmel fognak nyúlni. 🙂

Pizzarajongó vendégeinknek kedveskedhetünk annak török változatával, a Pide-vel. A török pizza hagyományosan csónak formájú, általában kétféle feltéttel készül: darált bárányhússal vagy spenóttal és sajttal – esetenként tojással a tetején. Tésztája olyan, mint egy áltagos pizzáé vagy a magyar kenyérlángosé: liszt, élesztő, só, cukor, langyos víz és kevés olaj kell csak hozzá. A hazai verzióhoz képest a különbség annyi, hogy sütés előtt a tésztát nem hagyományos pizza formájúra nyújtjuk, hanem a már említett csónak formát készítjük belőle. A töltelék tekintetében a sajtos-spenótos magáért beszél, a darált húsos verzióhoz pedig apróra vágott vöröshagymára és fokhagymára, felkockázott paradicsomra, sóra, borsra, sajtra, korianderre és római köményre van szükség. Az elkészült pizzácskákat megszórjuk petrezselyemmel és tálalhatjuk is.

street food törökország

Ízvilágát tekintve következő ételünk is egészen hasonló, azonban a Gözleme külsőre talán inkább a már korábban bemutatott quesadilla-hoz hasonlítható. A töltelék terén itt is több változattal találkozhatunk, így például létezik darált húsos, spenótos, sajtos, tojásos, burgonyás verzió is. A tészta minden esetben liszttel, natúr joghurttal és sóval készül, melyet kelesztés után vékony kör vagy téglalap alakúra nyújtanak, egyik felét megtöltik, majd a fennmaradó részt ráhajtják.

Mindkét lepényszerű étel esetében igaz, hogy elfogyasztásukhoz nem szükséges evőeszköz, sőt, akár kisebb méretben is készíthetjük őket, így pedig egyedi harapnivalót kínálhatunk egy-egy korsó sör vagy pohár fröccs mellé.

Következő ajánlásunkat nevezhetnénk egytálételnek, de tálhoz nincs is szükség hozzá – ez egy „egykrumpliétel”, vagyis a Kumpir. Elkészültéhez elsőként mossuk meg az egész burgonyát szúrjunk bele párszor villával és tegyük be a sütőbe, míg teljesen puhára sül (ehhez 220 °C-on nagyjából egy-másfél órára van szükség). Majd középen vágjunk bele, de ügyeljünk rá, hogy egy darabban maradjon. Villával vájjuk ki a közepét, adjunk hozzá reszelt sajtot és vajat, majd addig keverjük, míg egységes, rágógumiszerű állaga nem lesz. Ezután mehetnek bele a fűszerek: só, bors, paprika. Végül pedig következik a töltelék ízlés szerint: kolbász, kukorica, borsó, lilakáposzta, gomba, olivabogyó, joghurt. Tálaláskor készítsünk mellé ketchup-ot és majonézt. Első olvasatra is világos, hogy nem egy könnyű ételről van szó, sokkal inkább egy vacsorával is felérő, kiadós fogásról.

A török street food ételek változatosságának köszönhetően vendégeink minden igényének meg tudunk felelni, akár csak egy falatot kapnának be, akár egy nagyot lakomáznának a finomságokból.

street food törökország

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!