Kalandozás a belsőségek sokszínű világában

Azért csak kalandozás, mert ahhoz, hogy igazából és alaposan feltérképezzük az állatok belsőségei jelentette nagyszerű gasztronómiai kínálatot, talán még a Révai Nagy Lexikon terjedelme sem volna elegendő. Rómában a belsőségeket csak úgy emlegetik, mint az állatok ötödik negyedrésze, utalva ezzel a bennük rejlő óriási lehetőségre. Belsőségeket több-kevesebb lelkesedéssel, de a világ minden részén fogyasztanak, néhány nemzet kiemelkedő teljesítményével (pl. Kína, Franciaország, Mexikó). Szintén nagyon széles az állatok skálája, melyek belső részeit az emberiség szívesen fogyasztja, így ez a világ egyfelől színes a harcsa pacaljától a kakas heréjén át egészen a disznó véréig és a tehén tőgyéig – nem bezárólag.

A belsőségek fogyasztása hagyományosan a szegény ember konyhájaként volt jellemző sok évszázadon keresztül, a színhús többnyire az úri és nemesi gasztronómia kiváltsága volt. Manapság azonban azért is érdekes újra a belsőségek témája, mert egyfelől a gourmet közönség számára új ízeket, textúrákat és élményeket rejthet sokszínű világa, másfelől pedig segíthet legalább picit ellensúlyozni a modern ember őrületes húsfogyasztási igényét.

Belsőség

A tudás, hogy miként lehet és érdemes elkészíteni a különböző belsőségeket, kicsit elszórva, de a kezünkben van, feltalálni nem kell semmit. Franciaországban például már évszázadokkal ezelőtt elkülönült a hentesek között a belsőséghentesek mestersége, mely a köznyelv szerint az egyik legszebb szakma, mely biztosítja a mindennapi elvégzett munka örömét. Egy szó, mint száz, egy modern és felkészült szakács repertoárjában és látókörében benne kell, hogy legyenek a különböző állatok belsőségeinek elő- és elkészítési ismeretei, néhány hagyományos eljárás és nyitottság az innovációra.

Érdekes kérdés egyébként, hogy mit is nevezünk belsőségnek. Persze vannak olyan egyértelmű képviselői a mezőnynek, mint a marhapacal vagy a csirkezúza, de a kör szélesebb a haszonállatok belső szerveinél. Továbbá vannak egészen meglepő résztvevői is, melyek bár érdekesek a gasztronómia szempontjából, kevéssé valószínű, hogy egyhamar felkerülnek a magyar éttermek étlapjaira. Alapvetően belsőség minden, ami az állatok csontvázán belül található – a máj, a vesék, a tüdők, a gyomor, a szív és a belek. Érdekesebb versenyző a bríz, vagyis a borjú esetleg bárány növekedési mirigye, melyet egyfelől használhatunk fasírozottak szaftosítására, másfelől pedig rántva, majd kihűtve citrusos majonézzel tálalva – a világ egyik legfinomabb nyalánksága.

Belsőség

Meglepő, de fogyasztható az állatok, idehaza elsősorban a sertések méhlepénye is, ez sokáig a cigányság egyik emblematikus fogása is volt, malactartó-pörkölt néven. De tőlünk messze, Thaiföldön sem ismeretlen alapanyag, ott kókuszos vörös curry gyanánt fogyasztják. Szintén a belsőségek közé soroljuk magát a vért is, amely idehaza a disznó- és csirkevágások egyik emblematikus fogása hagymás vér néven, de kiválóan lehet vele mártásokat sűríteni és színezni is, mi több, kiváló puding készíthető belőle.

Szintén a belsőségek közé sorolja a nagy nemzetközi szakácsirodalom az állatok külső szerveit is, például a fület vagy a bőrt. A fül fogyasztása mélyen beágyazott az európai és az ázsiai konyhakultúrába is, inspirálódhatunk a kocsonyából és a kínai malacfül salátákból is. Nem kevésbé népszerű finomság az állatok lába, úgymint a borjúé, a sertés körme vagy a csirkéé. Ezekből mind nagyszerű, elegáns vagy akár rusztikus stílusú fogásokat lehet készíteni az előételektől a fő fogásokig. Az igazán kísérletező kedvű szakácsok pedig elmehetnek az olyan egészen kivételes finomságokig, mint például a tehéntőgy, amely Lyon környékén rántva kerül az asztalra, a cigányság pörköltként fogyasztja, a középkori magyar konyha pedig főzelékek feltéteként ismerte.

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!