Hogy haladunk a halfogyasztással?

A címben lévő szóvicc bár megmosolyogtató lehet, a valóság nem feltétlenül vidám, már persze olyan szempontból, hogy az itthoni halfogyasztás nem éppen élenjáró. Miért lehet ez, és mit kellene, vagy éppen lehetne tenni ellene? Erről fogok írni a mostani cikkemben.

Klasszikus szófordulatom, hogy a magyar ember kétszer eszik halat egy évben: egyszer nyáron hekk, másszor pedig karácsonykor halászlé, avagy rántott pontypatkó formájában. Ez a fősodor, ami mellé az elmúlt 10 évben bekerült a garnéla (általában mirelit formában, ami még elfogadható, lévén hogy nincs tengerünk), illetve a 4T: tilápia, tőkehal, tonhal, és a többi – de ezek sem olyan elképesztő mennyiségben.

Annak, hogy itthon nem terjedt el a halfogyasztás, sajnos több oka is van. Az egyik az emberek pénzügyi helyzete: bár vannak olcsóbb halfajták, azért a (nem mindig kiváló minőségű) sertés, illetve csirke még mindig alacsonyabb áron kapható, így fel sem merül a kérdés, hogy az egyszeri vásárló mit fog a kosarába tenni. A szűk kínálat a következő gát abban, hogy miért nem terjednek jobban ezek a dolgok: amíg a boltokban a halak javarésze rudacska formában található (ami ugye csak jobb esetben tartalmaz 50-60 % halhúst, a többi panír), addig nem is lehet túl sok jóra számítani. Bocsánat, majdnem elfelejtettem, ide tartoznak még a halkonzervek is, melynek mondjuk, hogy egyharmada tartalmaz minőségi halat (értsd: nem pépet, hanem szemmel láthatóan egész részt), a többi pedig darálék, többnyire különböző (felesleges) ízesítésekkel, hogy legalább valami íze is legyen a dolgoknak.

A második probléma, hogy ha vesz is a hétköznapi ember halat (vagy bármilyen tenger gyümölcseit, pár mondatra hadd csatlakoztassam ezt is ide), igazából nem nagyon tudja, mit kellene vele kezdeni. Míg egy csirkét azért inkább ki tud csontozni az ember, egy hal szálkázása szerintem nem feltétlenül menne – és ez nem az ő hibája. Nagyságrendekkel kevesebb vízben élő jószágról szóló recept kering közkézen, és elég, ha csak a legegyszerűbb dolgokra gondolunk: milyen fűszer illik a különböző halakhoz, a garnéla miért rózsaszín egyszer és miért szürke másszor, na meg, hogy a tonhal olyan, mint a steak, és nem feltétlen érdemes rommá sütni.

halfogyasztás

Talán a mai gasztromédiának is felelőssége van ebben, mivel nincs elegendő olyan recept, ami egyáltalán bemutatná, hogy miből mit lehetne csinálni. Persze mondhatjuk újfent, hogy mivel az alapanyagok is korlátozottan elérhetőek, ezért ez van, nyugodjunk bele, de valójában az ok ennél sokkal prózaibb. Lényegében egy 22-es csapdájáról van szó: mivel az emberek nincsenek barátságban a tengeri állatokkal, ezért nem is érdekli őket, teljesen kívül esik a komfortzónájukon, és ha egy ilyen recept kerül a látókörükbe, akkor automatikusan továbbléptetik. Emiatt az egyes oldalakon megjelenő halas ételek kevesebb nézettséget hoznak, amiből az következik, hogy nyilvánvalóan elhanyagolják őket, mivel konkrétan nem rentábilis őket megjelentetni – és a kör bezárult.

Ha ilyesmivel foglalkozó, kifejezetten specifikus oldalakat szeretnénk keresni, sajnos ott is arra jutunk, hogy nagyon nincs merre mennünk, főleg nem aktuálisan a 2018-as évben. Van pár étteremnek / halkereskedőnek olyan oldala, melyre felkerült pár recept – hiszen, ha valakinek, nekik aztán totális érdekük az, hogy edukálják a vevőiket és vendégeiket -, de ez sajnos édeskevés.

A jelenleg támadt street food vonalon mindenképp meg kell említenünk, a fish and chips-et, hiszen sokan ezzel a szigetországi klasszikussal azonosítják a halfogyasztást is. Ez ugye tőkehal és sült krumpli, sok esetben zöldborsópürével és / vagy remulád mártással. Bár alapesetben ezt sem lenne bonyolult elkészíteni, sajnos sokszor már a panírnál vagy a jó minőségű sült krumplinál elakadnak és ebből lesznek az olyan olajban tocsogó, hasfájdítóan zsíros megoldások, melyektől az átlagembernek örökre elmegy a kedve az egésztől, pedig egy kis odafigyeléssel teljesen egyszerűen meg lehetne oldani a dolgot.

halfogyasztás
Aviko Pure & Rustic burgonya

Beszélnünk kell a kifejezetten halakra specializálódott éttermekről is, melyek piaci űrt töltenek be, hiszen a halkedvelő / külföldi közönség azért simán létezik, még ha kevés is. Ezekkel a legnagyobb baj az lehet, hogy nincs belőlük sok, és ha valaki válogatni szeretne, a kínálat szűkös, és kicsit az „ez van, akár tetszik, akár nem” vonal érvényesül.

Külön történet a Balaton, a „balatoni hekkel” és a különböző egyéb halakkal. Itt kétféle rendszer létezik: az egyik a klasszikus régimódi halas, ahol semmi sem változott az elmúlt 40 évben, valamint azok az újabb vonalas helyek, ahol ne adj’ isten van egészben sült hal, kagyló, tonhal, és nem csak bő olajban sütve, hanem változatosabb formában, különféle köretekkel – például tésztával, grillezett zöldséggel.

A végére pedig maradt a szokásos kérdés, hogy mit lehetne tenni azért, hogy a helyzet változzon, illetve egyáltalán kell-e ilyesmiben gondolkodni. Én azt mondanám, hogy ahol van lehetőség halétel fogyasztására, ott leginkább az oktatás lenne fontos – miért jó, ha az ember halat eszik (fehér hús, egészséges, stb) – és, hogy a kínálatban valóban elérhető legyen finom és egészségesen elkészített halétel.

A fentebb írtak alapján látszik, hogy nagyon művelője sincs a hazai „halbloggerkedésnek”, szóval akár innen is ki lehet indulni (e sorok írója is burger bloggerként kezdte, most pedig egy burgerezőlánc társtulaja és kreatív séfje, szóval semmi sem lehetetlen). Ha pedig szakértővé váltunk egy témában, onnan már sokkal könnyebb építkezni.

Ha valaki a nem durván húsevő, de nem is a keményvonalas vega/vegán közönséget célozza meg, akkor szintén jó választás a hal, ugyanis könnyű, ámde mégsem csak növényi alapú táplálkozás célját pont jól beteljesíti.

Legvégül pedig azt se feledjük, hogy mivel ez egy ennyire elhanyagolt piac, innoválni sem nehéz rajta. Halleves, halburger oké, hal hot dogot is láttunk már. De mondjuk rántott hal egy főzelék feltétjén? Vagy rakott krumpli garnélával? Halgombócos spagetti?  Po’ Boy szendvics? Azt gondolom, hogy a lehetőségek végtelenek, csak kicsit szabadjára kell engedni a kreatív énünket.

Ezzel a gondolattal búcsúzom most, találkozunk a következő hónapban! 🙂

halfogyasztás

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!