Street food nem csak vegánoknak – a Vegan Love életre hívóival beszélgettünk

A Vegan Love tökéletes példa arra, hogyan fejlődik az étterem a tulajdonosokkal együtt. Regölyi Lilla és Regölyi Péter éttermi pályafutásukat a Magic Burgerrel kezdték, majd ahogy ők életmódot váltottak, megszületett a Vegan Love is. A vegán életmódról, egy vegán étterem működéséről és jövőbeli terveikről kérdeztük őket.

Honnan jött a vegán étterem koncepciója?
Mi is növényi alapon táplálkozunk, és próbálunk az élet egyéb területein is úgy viselkedni, hogy ne ártsunk vele. Amikor én váltottam erre az életmódra, Peti még nem tért át a növényi táplálkozásra. Megfogalmazódott bennünk akkoriban, hogy szeretnénk még egy éttermet. Miután Peti is váltott, megbeszéltük, hogy ez egy vegán étterem lesz, így megszületett a Vegan Love.

Hogyan állítottátok össze az első étlapot?
Egy étlap összerakása mindig hosszú hónapok munkája. Onnantól, hogy megfogalmazódott bennünk az igény az új étteremre, egy év telt el a nyitásig, így bőven volt ideje. Peti nagyon sokat kísérletezett vele. Rengeteg ötlete van, nagyon kreatív, csak az étlap mérete szab határt.

Voltak kezdeti nehézségek a Vegan Love nyitásakor – például a vegán életmód miatti limitált alapanyag felhasználás tekintetében?
Amikor valaki vegán táplálkozásra vált – én legalábbis így éltem meg, – sokkal több alapanyaggal találkozik, elkezd nyitni olyan zöldségek, gyümölcsök és gabonák felé, amik addig lehet, hogy nem érdekelték. A vegán konyha palettája sokkal szélesebb, így nem volt korlátozott az alapanyag felhasználás. Ami nehézséget okozott a kezdetekben, az a munkatársak betanítása volt: nem elég recept alapján összeállítani a szendvicset, a technika is legalább olyan fontos.

Mit kell tudni a csapatról? A Vegan Love személyzetére jellemző, hogy ők is vegánok?
Egyelőre kevés vegán dolgozónk van, de persze nagyon örülünk, ha valakiről ez időközben kiderül. Előfordul az is, hogy valaki úgy jön hozzánk, hogy csak a Vegan Love-ban szeretne dolgozni, természetesen ezzel nincs is gond.  A teljes csapat nagyjából 30 fős, de ez változik.
Van egy back office csapatunk, akik segítik a munkákat, van hr-esünk, marketingesünk, a beszerzésen egy kolléganőnk és egy pénzügyesünk. A többi munkakör kifejezetten az éttermekhez kapcsolódik: szakácsok, konyhai dolgozók, és egy áruszállító. Igyekszünk a munkatársakat forgatni, hogy mindenki tudjon minden munkafolyamatot.

Vegan

Mi alapján találjátok ki a burgereket?
Vannak tipikus amerikai street food ételek, melyek itthon talán kevésbé ismertek, de akik jártak már Amerikában, vagy foglalkoznak a témával, azok találkoztak velük – ilyen például a Chili Dog vagy a Philly Cheese Steak Sandwich. Tulajdonképpen az a koncepció, hogy bár ezek finom ételek, akik vegán életmódot követnek, azok nem eszik meg a hús miatt. Ezeket fordítjuk át olyan verzióba, ami a megszólalásig hasonlít az eredetire, de még sincs benne semmilyen állati eredetű összetevő. Peti próbál olyan ismert gyorsételeket elkészíteni, amivel meg tudja mutatni a közönségnek, hogy vegán változatban is ugyanolyan finom.
Mindig arra törekszik, hogy egymáshoz illő alapanyagokat használjon, és ne legyen semmiből túl sok – harmonizáljanak az ízek. Próbálgatja, hogy mi az, ami neki ízlik – és szerencsére el tudja találni azt az ízvilágot, ami sok embernek bejön.

Mik a terveitek a jövőre nézve?
Amikor megnyitottuk a Vegan Love-ot, a Magic Burgerben még nem volt vegán opció. Lassan elkezdtünk áthozni vegán termékeket ide is, hosszú távon pedig a veganizáció a cél. Amíg régebben volt 6-8 féle sajtunk, most már csak kétféle van: a cheddar és a kéksajt. Viszont behoztuk a vegán cheddart, a vegán sima sajtot, a vegán füstölt sajtot – sokan kérik is allergia, vagy bármilyen más meggondolás miatt. Most lesz egy elég nagy étlap változtatás: be fogunk hozni olyan vegán termékeket, melyeket a Vegan Love-ban nem fogunk árulni, csak itt. Ezek elég extrák lesznek – egy új termékpaletta, szerintem fogják szeretni. Ezzel is az a tervünk, hogy bevonzzuk azokat a vendégeket, akik egyébként a Vegan-ba járnak. Szeretnénk, ha itt kényelmesebben, jobb körülmények közt tudnának enni.
Annyira sokan vannak a Vegan-ban, hogy sokszor jelzik a vendégek, hogy nem tudnak kényelmesen leülni, sőt, néha még bemenni se tudnak rendelni. Mondhatnám, hogy elméreteztük, de nem tudtuk, hogy ennyire jól fog menni. 🙂

Hogyan tüntetitek ezt fel a kommunikációban?
Annak idején, mikor megnyitottuk a Vegan Love-ot, először sokáig csendben voltunk. Aztán úgy döntöttünk, hogy színt kellene vallani, mert sokan nem értették, hogy mi történik. Az Insta-n és Facebookon már voltak olyan posztok, videók és élő bejelentkezés is, ami erre irányult. Illetve az utóbbi időben elmondtuk az interjúkban is és mindenhol, ahol volt rá lehetőségünk, hogy ki szeretnénk vezetni innen a húst – ez már nem az, amit mi szeretnénk csinálni.

Tudatosan próbáltok szemléletformáló tevékenységet is végezni?
Igen, abszolút. A Vegan Love vendégeinek 70%-a vegyes táplálkozású. Próbáljuk edukálni az embereket, de Budapesten azért elég tájékozottak. Európai viszonylatban is elég jónak számítunk, ha jól tudom, Budapesten 20 vegán étterem van. Egyre jobban terjed a veganizmus. Keresztpromókat szoktunk használni, hogy azokhoz is eljussunk, akikhez még nem tudtunk. Ilyenkor vegán partnereinkkel működünk együtt, vagy a Vegan Love felületein kommunikáljuk a Magic Burger veganizációs törekvéseit. Célunk, hogy megmutassuk, hogy nem kell annyira görcsösen ragaszkodni a húshoz és az állati eredetű alapanyagokhoz, hiszen mindennek megvan a vegán alternatívája.

Mennyire tudtok figyelni az ételérzékenységekre?
Az éttermünk teljesen tej- és tojásmentes. Próbáltunk odafigyelni más érzékenységekre is, például mielőtt megnyitottuk az éttermet, Peti és a pék kikísérletezett egy gluténmentes bucit, ami más, mint amit a boltokban lehet kapni: puha, kellemes textúrájú. Sikerült is, a vendégek szeretik. De azért azt tudni kell, hogy nem vagyunk gluténmentes étterem: akinek nagyon komoly érzékenysége van, az nem tud nálunk enni a keresztszennyeződés miatt – akármennyire is figyelünk rá, képtelenség kiszűrni.

Mi lenne, amit elsőre ajánlanál megkóstolni?
Az én kedvencem a BBQ Veg Chick’n burger: ebben szejtán van bepanírozva, nagyon jó a textúrája, tényleg a megszólalásig hasonlít a csirkéhez. Volt is egy kisfiú, akit becsaptak a szülei, és nem vette észre. 🙂
Illetve ajánlom még a BBQ Tofu Steak burgert, ezt a vegyes táplálkozásúak is szívesen megkóstolják, és szokott is nekik ízleni. A tofu sokáig pácolódik egy olajos egyvelegben és felszívja ezt a bbq-s, fűszeres pácot, ami a rostlapon kérget képez rá. Ez nagyon hasonlít egy bepácolt steak szeletre. Van még benne sült lyoni hagyma, paradicsom, bébispenót, és egy nagyon finom veganéz, a vegán majonéz.

Hogy osztjátok fel kettőtök közt az üzletvezetést?
Ezen mindig nevetgélünk is, hogy mi lenne velünk a másik nélkül. 🙂 Peti az étellel kapcsolatos dolgokat tartja kézben – számomra ez a rész teljesen ismeretlen. Ő ebben nagyon kreatív, valamint a műszaki dolgokhoz is nagyon ért. A Magic Burger és a Vegan Love konyháját ő tervezte meg – illetve tulajdonképpen együtt, mert ő tervezte a műszaki rendszert, én pedig kívülről betéve tudom a HACCP-rendszert, és azt, hogy milyen elvárásoknak kell megfelelni. Én szoktam a szöveget megírni az ételekhez. Az utolsó változatot odahozza, én megkóstolom, és abból merítek ihletet. A marketing és PR részét is én csináltam, de nemrég átadtam egy marketinges kolléganőnek. A hivatalos feladatokat – hatóságokhoz menni, ellenőrzéseket intézni – én szoktam csinálni, de például az enteriőr dolgokat megint Peti érti. A Vegan Love-ot teljes mértékben ő tervezte.

Ha jól tudom, használtok Aviko termékeket is. Hogyan esett rájuk a választásotok?
Minket meg lehet győzni: ha a beszállító azt mondja, hogy van egy termék, ami szerinte jobb, mint amit mi használunk, majd hoz mintát, megkóstoljuk és mi is úgy gondoljuk, akkor váltunk. Így történt az Aviko termékekkel is, kb. fél évvel ezelőtt.

Vegan

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!