Medvehagyma, a tavaszi erdők és étlapok királya

Nem az a meglepő, hogy az elmúlt években milyen őrületes népszerűségnek örvend a medvehagyma, hanem az, hogy addig szinte alig ismerte bárki is a legelvetemültebb természetjárókon kívül. Pedig csodanövény a javából: egyszerre gyógyfű, bűvös ízű zöldség, illetve fűszer. Konyhai felhasználása kimondottan sokrétű: levesek, főételek, kiegészítő fogások és ízesítők szereplője és főszereplője egyformán lehet. Egy biztos, a fokhagymára emlékeztető, de annál sokkal frissebb illata és íze semmiben sem fog a háttérbe vonulni – figyelmet követel magának.

Idén érdemes résen lenni, hiszen az enyhe tél miatt várhatóan a medvehagyma szezonja picit előbbre tolódik. Ezek szerint már március végén is lehet keresni a hazai középhegységek erdeiben, ahol jellemzően a fák lombfakadása előtt nyílik, dugja ki levelét. Európában sem a hideg északon, sem pedig a mediterrán vidékeken nem él meg, de Magyarországon az Alföldön sem érdemes keresni. Fő szezonja az április-májusi időszak. A legendás Gerecse50 túra kiváló alkalom felfedezni a dunántúli medvehagymaföldek egyik legjelentősebbikét. A rendezvény mindig április harmadik szombatjára esik, a medvehagyma dömping közepére, az útvonal pedig több helyen is érinti a végtelen medvehagyma földeket.

Az elnevezés népi eredetű, állítólag tavasszal az előbúvó medvék először a medvehagymával találkoztak, és azzal táplálkoztak. De hívják még cigányfokhagymának is, ugyanis régebben a roma közösségek egyfajta varázsfűként tekintettek rá. Nem hiába, a medvehagyma az alliumfélék családjába tartozik, ennélfogva rendelkezik mindazon gomba-és baktériumölő kénes vegyi anyagokkal, amelyekkel a növény egyébként önmagát védi, de az ember immunrendszerét nagyban megtámogatja. Könnyen felismerhető: fokhagymaillatú rét közepén sok, kb 15 cm magas smaragdzöld ovális levél. Ha már virágzik, akkor nem jó. Összekeverhető a gyöngyvirággal, de annak a levele sokkal vastagabb, másfelől az nem „bűzlik”, és mint tudjuk, mérgező is. Gyűjtése meditatív kikapcsolódás, az erdő csendjében 1-2 óra alatt jön össze egy szép szatyornyi adag.

medvehagyma

A modern gasztronómia nagyon kedveli a medvehagymát pezsdítően friss íze miatt. Tavasszal minden kifőzdének és csúcsétteremnek is az étlapján kellene tartania a medvehagymalevest! Elkészítésére sok verzió létezik, ötletadónak íme egy egyszerűbb: vajon futtassuk meg a medvehagyma szárát, majd öntsük fel alaplével, és kockára vágott medvehagymalevelekkel. Dúsítsuk tejföllel, sózzuk, borsozzuk és botmixerrel dolgozzuk egyenletes állagúra. Ha sűrűbbre hagyjuk a levest, és kockára vágott burgonyát főzünk bele, úgy már készen is van a medvehagymás krumplifőzelékünk, amelynek rendkívül jól áll egy csurranásnyi ecet.

Tavasszal a burgonyaköretek mellé kitűnő mártogatóst készíthetünk, amennyiben finomra vágott medvehagymát, egy csipet sót és borsot keverünk el tejföllel. Ez a bombasztikus ízű mártás kitűnő választás lehet az Aviko repertoárjából mind az olajsütőben elkészíthető, ropogós burgonyaköretek mellé, mind pedig az egészben tálalt héjas burgonyákhoz.

Nagyon szép, mélyzöld rizottót készíthetünk medvehagyma segítségével. Ehhez az alap rizottó receptben az elején használt hagymát rögtön cseréljük is ki apróra vágott medvehagyma szárára! Később gyönyörű szép zöld színt úgy adhatunk a készítménynek, ha röviden blansírozott, majd hideg vízzel pürített medvehagymaleveleket adunk a rizshez rögtön az elkészülte előtt egy picivel. A zöld dolgok hálásak, ha nem kapnak sok hőkezelést – így ízük és színük is friss, a lehető legjobb állapotú tud maradni.

A medvehagyma legnagyobb hátránya, hogy rövid ideig terem, és eltenni sem lehet túl jó hatásfokkal. A fagyasztóban csak úgy önmagában ugyan eláll, de minden ízét és illatát elveszíti. Lehet kovászolni és savanyítani is, nagyon érdekes ízeket kapunk, de már ez sem idézi azt a fantasztikus tavaszi frissességet. A legjobb eljárás, ha olaj, magvak, esetleg sajt segítségével pesztót készítünk belőle. Így mind ereje, mind pedig íze és színe egészen stabil marad. Később ebbe a pesztóba forgathatunk tésztát, gnocchit, pirított újkrumplit, de tehetjük levesbe, főzelékbe is. Hosszú ideig élvezhetjük a medvehagyma különleges zamatát, ha az Aviko medvehagymás marinált apró burgonyáját választjuk köretként – így nem pusztán azzal nyerünk, hogy új fogást tudunk kínálni vendégeinknek, de a medvehagymát is könnyedén becsempészhetjük tavaszi kínálatunkba.

medvehagyma

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!