Chilidog – eredeti amerikai ízek a külváros rejtekében

„Nem csak ételeket, élményt is szeretnénk adni.”
A Chilidog egy családias hangulatú, amerikai vonalat képviselő étterem a XVIII. kerületben. Tulajdonosával, Alapi Gáborral beszélgettünk személyes karrierútjáról, egy étterem nyitásának nehézségeiről, a mindennapokról és jövőbeli terveikről.

Honnan indult a gasztronómia iránti érdeklődésed?
Erre nem emlékszem – mióta az eszemet tudom, főzök. 🙂 Szeretem. A munkám többi kreatív része (étlap, logó, grafikák, megjelenések, marketing…) a fotós énemből táplálkozik. Az étterem előtt 8 évig fotozsurnalisztaként dolgoztam – többszörös díjnyertes vagyok a területen -, igazából még él ez is, csak már nincs rá időm. Talán majd újra lesz – remélem, hiszen ez igazi szerelem, hivatás és életforma is volt.

Honnan jött a saját étterem ötlete? Mi volt a koncepció a megnyitáskor?
A hely adott volt – a családomé -, de nem volt ki üzemeltesse, én pedig kötelezőnek éreztem kezdeni vele valamit. Ez nagy teher volt az elején, mert folyamatosan vette el a hivatásomtól az időt, de mára nagyon megszerettem. 🙂
Szerettünk volna a kerületben olyan újdonságot, amihez nincs hasonló sem, és ahova élmény beülni. Nem csak ételeket, élményt is szeretnénk adni.
Ha nem is street food, de amerikai étterem. A családommal foodnetwork rajongók vagyunk, gondolom volt hatása ennek is, de ami vitathatatlanul a koncepció mellett szólt, hogy hasonló étterem nincs a külvárosban.

Honnan jött a Chilidog név?
Édesapámmal pálinkát ittunk egyik este, és erre jutottunk. 😊

Hogy állt össze a kezdeti étlap? Honnan inspirálódtok az új fogások kitalálásához?
A kezdeti étlap egy tragédia volt. Az egyetlen dolog, ami változatlan azóta az alapanyagok minősége. Az első étlapot, receptúrákat, kalkulációkat, alapanyagokat, lényegében mindent 2 éjszaka alatt kellett gyorsan összeraknom, mert SOS nyitnunk kellett.
Erre nincs konkrét recept – jön, fejben megfőzöm. Ha jó, megcsinálom, és ha életben is működik, kap egy nevet, és a következő lapra rárajzolom.

Milyen csapattal dolgoztok? Melyek számodra a fő erények és értékek a munkatársakkal kapcsolatban?
Kevesen vagyunk, családias. Van egy étterem vezetőm, aki a világon mindennel foglalkozik, én pedig a világon a másik mindennel. Van még egy segítségünk a konyhában, és egy a pult/felszolgáló fronton.
A kritikus kezdeti időben nagyon komoly nehézséget jelentett a munkaerő, hosszú ideig kerestük a megfelelő embereket a csapatba. Hála Istennek azóta megtaláltuk Zolit, és most minden szuper a konyhán.
Kizárólag emberi szempontok alapján kerestem a munkatársakat, és csak az egyetemes emberi értékekben hiszek. Nem foglalkozunk atomfizikával az étteremben, mindent hamar meg lehet tanulni. Jó emberek vannak itt most, és jó itt. Csak ez a fontos. 🙂

Hogy tervezitek a Chilidog jövőjét?
Kiszállítunk, mert azzal eddig nem foglalkoztam. Az egész szakmában a humán rész, ami számomra a legtöbb gondot okozta, ezért ha futárt kéne foglalkoztatnom és küzdeni velük, akkor inkább köszönöm, nem kell. Most kapcsolatban állok már egy céggel, aki végre kijött egy komplett megoldással.

Mely Aviko termékeket használjátok? Miért esett a választás épp az Aviko-ra?
Édesburgonya hasábokat és hagymakarikát használunk. Pillanatnyilag ennyi.
Kipróbáltuk és kiváló minőségnek bizonyult. Nem drágább, viszont jobb, mint a hasonló termékek. Ezeken túl a Super Crunch nagyon tetszik! Következő étlapváltással lehet már őt is behozzuk alapanyagnak.

chilidog

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!