Szabályosan a Facebookon – Mit érdemes tudni a nyereményjátékokról?

A legtöbb vendéglátóhely már rendelkezik saját Facebook oldallal, és arra is egyre többen éreznek rá, hogy hogyan lehet jól kezelni a meglévő profilt. Erre tökéletes példa a Timeline játék, mely remek módja az új követők bevonzásának, illetve a régiek megtartásának és aktivizálásának. Elsőre talán azt gondolnánk, hogy egy ilyen játék megszervezése 5 perces munka, hiszen csak kiválasztunk egy nyereményt, felteszünk egy kérdést és várjuk a válaszokat. Ennél azonban sokkal többről van szó: a nyereményjátékok promóciónak számítanak, melyhez a Facebook részletes és kötelező jellegű adatvédelmi, illetve promóciós szabályokat tart fenn.

A Facebook Oldalak szolgáltatására vonatkozó használati feltételek címet viselő útmutató a Timeline játékok szervezésére is kitér. Bár a nyereményjátékok esetében széles körben elterjedt a gyakorlat, hogy megosztást vagy ismerős megjelölését kérik a részvételhez, a Facebook szabályzata ezt kifejezetten tiltja. Nem is csoda, hiszen az adatkezelési elvekkel ütközik, melyeket minden Facebook tevékenység közben tiszteletben kell tartani. A másik lényeges elem, hogy a Facebook semmilyen felelősséget nem vállal a nyereményjáték kivitelezéséért, sőt, kötelezi is a játék szervezőjét, hogy ezt nyilvánosan is tudassa a játékosokkal.
A játékok lefolytatásához továbbá szükséges hivatalos játékszabályzat használata, melyet az oldalon jegyzet formájában vagy a posztban linkelve kell közzétenni.

Mit kell tartalmaznia a játékszabálynak?

A játékban részt vevő személyek: a legalapvetőbb, hogy rögzítsük: a játékban való részvétellel a játékosok automatikusan elfogadják a szabályzatot. Ez azért is fontos, mert innentől minden olyan elem, mely a játékos részéről jogszerűtlennek minősül, azonban a szabályzat tartalmazza, a játékos felelőssége. Így például célszerű megadni pontos életkori határt, hiszen nem tudjuk ellenőrizni a résztvevők valós életkorát, viszont amennyiben meg van határozva a játékszabályban – amit a résztvevő el kell, hogy fogadjon, ha játszani szeretne – annak betartása a játékos saját felelőssége. Ugyanígy javasolt beleírni, hogy saját néven szereplő Facebook fiók szükséges, így rögtön kikerülhetjük a játékosok nevével kapcsolatos adatvédelmi problémákat.

A nyereményjáték időtartama, leírása és díja: nem is kérdés, hogy a játék időtartamát percre pontosan célszerű megadni, amennyiben nem szeretnénk, hogy még hónapokkal később is kommenteket kapjunk a feladott kérdésre. Különösen fontos, hogy a játék menetét pontosan, lépésről lépésre fogalmazzuk meg. A sorsolást célszerű erre kialakított programmal megvalósítani, így biztosíthatjuk játékosainkat a visszásságok kizárásáról. A játék nyereményének kitalálásához fontos, hogy eltaláljuk az arany középutat. Elég értékesnek kell lennie ahhoz, hogy nagyszámú játékost vonzzon, viszont nem túl drágának, hiszen a következő játékok során is érdemes tartani az értéket (nem célszerű egyszer egy 5 napos exkluzív külföldi nyaralást kínálni, ha következő alkalommal csak egy vidámparki belépőt tudunk ajánlani). Tüntessük fel továbbá a sorsolás időpontját, valamint a nyertes értesítésének és a nyeremény átvételének módját.

Részvétel visszavonása illetve játékból való kizárás: lehetőséget kell biztosítani a játékosok számára, hogy bármilyen okkal visszavonják részvételüket. A kizárás eshetőségeinek sorra vételekor természetesen első a játék szabályainak megszegése, de vegyük figyelembe a Facebook általános elveit is, mely például tartalmazza a bármely nemű diszkrimináció tilalmát, az agresszív vagy agresszióra felhívó hozzászólást, valamint a jogsértő magatartást.

A nyereményjátékkal kapcsolatos költségek: tüntessük fel a nyeremény utáni adózás, illetve az esetleges házhozszállítás költségátvállalását a félreértések elkerülése végett.

Adatkezelés, adatvédelem: talán ez az a pont, melyből a legtöbb probléma fakadhat. Az erre vonatkozó szabályok megfontolásakor érdemes bevonni a Facebook saját adatvédelmi és adatkezelési szabályzatát, hiszen itt pontról pontra, laikusok számára is érthető módon vannak megfogalmazva annak elemei. Továbbá vegyük figyelembe az adatvédelemmel kapcsolatos magyar jogszabályokat is
. Ennek megfelelően az alapelvek közé tartozik, hogy csak a cél eléréséhez feltétlenül szükséges adatokat vagyunk jogosultak elkérni – ebbe belefér a játékos címe a postázás miatt, de nem fér bele például a vallási hovatartozása. Fel kell tüntetnünk azt is, hogy a beérkezett adatokat megtartjuk-e és ha igen, meddig és milyen célra.

Egy jól megírt játékszabályzat nagymértékben megkönnyíti a játék szervezését, nemcsak azért, mert minden szükséges információt tartalmaz a játékosok számára, de azért is, mert megelőzi az esetleges visszaéléseket és elejét veszi a panaszoknak. Éppen ezért ajánlott a mintát – az első játékhoz használt szabályzatot – eleve jogásszal megíratni, vagy legalábbis ellenőriztetni, később pedig a további játékok esetén a minta alapján már mi magunk is el tudjuk végezni a szükséges változtatásokat.

Bár ezen információk birtokában nem csupán az elsőre gondolt „5 perces munka” hipotézis dől meg, de talán még bonyolultnak is tűnik egy nyereményjáték szervezése – mégis biztosak lehetünk benne, hogy megéri a befektetett energiát. A nyereményjátékok ugyanis kiválóan alkalmasak arra, hogy az addigi passzív koncepciót aktívvá változtassák, ezzel elérve, hogy még szívesebben látogassák az oldalunkat.

facebook

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!