Így fotózzuk ételeinket!

Korábbi cikkünkben a tálalási trükkökről és trendekről írtunk. Azonban önmagában a trendi tálalás nem elég, ha nem tudjuk jól megörökíteni és megosztani a közönségükkel. Bár manapság éppúgy külön szakma az ételfotózás, mint a food styling, nem feltétlenül kell profi fotóst bérelnünk néhány jó kép elkészítéséért.

Természetesen, ha hosszabb távon lenne szükségünk profi minőségű ételfotókra, érdemes lehet megfontolni, hogy szakmabeli segítségét kérjük. Azonban egy-egy alkalommal, néhány trükk elsajátításával tökéletes és minőségi képeket tudunk készíteni mi is – ráadásul profi kamera sem feltétlenül szükséges hozzá, akár okostelefont is használhatunk. A következőkben összeszedünk számotokra néhány tippet és tanácsot, melyek segítségetekre lehetnek az ételfotózáshoz.

A tökéletes tálalás már fél siker: ezt érdemes minél inkább kihangsúlyozni a fotózás során is. Így elsőként fontos, hogy a háttérben ne látszódjon semmi, ami nem odavaló, legjobb ha egy egyszerű fehér terítő kiakasztásával fotóvásznat készítünk az ételek mögé. Ugyanígy figyeljünk arra is, hogy a tálalt fogás körül letisztult legyen a környezet – stílustól függően tehetünk a tányér alá alátétet, terítőt, vágódeszkát vagy akár mintás papírt is. A köret és a díszítés szerepe itt különösen jelentős, hiszen a különböző színek feldobják és kontrasztot alkotnak az étellel, ami így attraktívabbnak tűnik.

A fényképezés során ne használjunk vakut és kerüljük a benti lámpafényt. A legszebb képet úgy kaphatjuk, ha természetes fényt használunk – fotózzunk délelőtti vagy kora délutáni órákban, lehetőleg ablak mellett vagy akár a szabadban. Az ételek beállítása során vegyük figyelembe, hogy honnan érkezik a fény és milyen szögben esik a tálalt fogásra. Különböző beállításokat tudunk csinálni például, ha időnként fordítunk a tálaláson, így a képeken játszhatunk az árnyékokkal. Ha tompítani szeretnénk a fényt, tehetünk az ablakra egy áttetsző, világos színű anyagot, mely így megszűri azt, és ezzel ismét új hatást érhetünk el.

Ügyeljünk a fókuszra! Nem feltétlen szükséges, hogy a főétel a kép közepén helyezkedjen el, de arra mindenképp figyeljünk, hogy a fókusz rá essen. Okostelefonnal általában ezt úgy érhetjük el, hogy a fényképezőgép használata előtt a kijelzőn az ételre kattintunk, így rögtön oda helyezi a fókuszt. Hagyományos fényképezőgépnél a fókuszbeállításoknál lehet változtatni. Ilyenkor közeli fotóknál érdemes makrót használni, hiszen azzal lehet a legszebb eredményt elérni közeli fotók esetében.

Ne féljünk képszerkesztő programot – például photoshopot –  használni az utómunkákhoz, a profi fotósok is ezt teszik. Legjobb módszer, ha fotózáskor legalább dupla annyi képet készítünk, mint ahányról azt gondolnánk, hogy szükséges, hiszen utólag számos olyan dolgot vehetünk észre, melyet a fényképezőgépen nem láttunk. Az ilyen apróságok javítására a legjobb megoldás a képszerkesztők használata, hiszen néhány kattintással a megfelelő méretre tudjuk vágni az elkészült képeket, kijavítani a nem megfelelő fényviszonyokat, vagy akár szűrők segítségével megváltoztatni a színvilágot.

Érdemes lehet tanulmányozni kedvenc főzéssel, ételekkel foglalkozó blogjainkat, vagy akár kedvenc receptkönyveinket, hogy ihletet nyerjünk a beállításról és a fényképezésről. Fontos megjegyezni továbbá, hogy a profi ételfotósoknak is hosszú időre volt szükségük, így ne adjuk fel, ha netán elsőre nem sikerülne úgy a kép, ahogy terveztük.

delicious-1853300_960_720

Ez is tetszhet

Szólj hozzá!